Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Az eddigi egyik legütősebb Audi TT tuning program látott napvilágot a Pogea Performance International (PPI) legújabb fejlesztése által. A 2002-ben alakult, mára már két nemzetközi bázissal rendelkező cég fókuszában elsősorban a Porsche és az Audi márkák teljes körű tuningja szerepel – mint látni fogjuk, nem középiskolás fokon. Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!


A PPI RS TT Coupe fedőnévre hallgató koncepció kívül-belül komplett redesignt kínál a legsportosabb Audihoz, ugyanakkor az autó teljesítménygörbéjét sem hagyja változatlanul. Így a csomag segítségével egy igazán egyedi és exkluzív aszfaltszaggató tulajdonosai lehetünk.

A külső változtatások sorát egy újradefiniált első lökhárító nyitja, mely a szintén saját tervezésű hűtőráccsal karöltve elsősorban az agresszív megjelenésért felel. Az alsó, nagyobb légbeömlők ugyanakkor a fékrendszer közvetlen hűtését is elősegítik. Szintén a hűtés funkcióját látják el a rendkívül mutatós, a küszöbök hátsó felére applikált toldatok, a közvetlenül az ajtók alatt található küszöbvédők pedig ugyanúgy nem csak a külcsínt, hanem a megfelelő légáramlást is elősegítik.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A mesterművet pedig egy teljesen újrarajzolt, karbon hátsó lökhárító zárja. A hátsó lámpák alatt elhelyezkedő kiömlők a fékektől kiáramló levegő útjának zavartalanságát szolgálják, ezzel is hozzájárulva a hátsó fertály leszorításához. A lámpákat összekötő fényvisszaverő sáv teszi leginkább egyedivé – talán egy kicsit Porsche-ssé is - az autó hátulját. A méretes hátsó szárny teljes mértékben karbonból készült, állása pedig jobb lábunk nehézségétől függően elektromosan változik, ezáltal gondoskodva a maximális leszorító-erőről nagyobb sebesség mellett is. Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Teljesítmény szempontjából a PPI az 1.8 literes, gyárilag 225 lóerős motorhoz kínál opciót. A megerősített motor-alkatrészek mellett nagyobb turbót és intercoolert, módosított kipufogó-rendszert, valamint átprogramozott vezérlést találhatunk, melyek együttesen több mint másfélszeresére, 355 lóerőre (!) tornázzák fel a TT teljesítményét. A motortér optikailag is nagyot mutat: a motor egy stílusban passzoló karbon takarópanelt kapott, amely egyúttal kiterjed az airboxra is.

A megszaladt teljesítményhez a futóműnek is igazodnia kellett: a PPI fékrendszer magját 322x32 mm-es Brembo féktárcsák alkotják, valamint opcionálisan egy állítható magasságú-keménységű sport szett is választható az autóhoz. Kerekek szintjén a PPI saját, Formula kódnévre hallgató, ötküllős, fekete fényezéssel ellátott felnijeit ajánlja, 8.5x18, vagy 8.5x19 inches méretben, Michelin PilotSport2 abroncsokkal.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A TT utasterét legalább annyira felöltöztethetjük, mint a külsejét: a szokásos „apróságok” (egyedi kormány, sebváltógomb, szőnyeg, kartámasz) mellett, a legnagyobb extra a bármilyen színben rendelhető full alcantara bőr belső borítás, melyet szintén saját igényeinkhez passzoló Recaro sportülésekkel egészíthetünk ki.

A gyári változathoz képest több elektronikai újítást is kínál a PPI TT: az utastérben a műszerfalba integrált turbónyomás-mérőt, míg kívül a LED technikával működő indexeket, féklámpákat, valamint helyzetjelzőket.