A '90-es években nem volt túl biztonságos dolog, vállalkozóként, S osztályos Mercit venni, mert vagy kilőtték belőle az embert, vagy felrobbantották, egészen" érthetetlen" okok miatt. Mára viszont már nincs akkora kockázat, mivel a "vállalkozók" már óriási SUV-k kormánya mögött feszengenek, másrészt már kiment a divatból és sokan nem is emlékeznek, hogy milyen kockázatokkal járt birtokolni egy bálnát. Azonban amíg az egyik rétegnél már ciki egy másik rétegnél ultra menő lett ez a kaszni. Ez a csoport pedig a stance kultúra képviselőiből áll. (Mondjuk itt megmelíteném, hogy az RS Tuning már sok-sok évvel ezelőtt megmutatta, hogyan kell maradandót alkotni a piros S-sel, de ez egy másik történet, és ha lesz rá igény, akkor szívesen összehozok egy cikket róla.) 
 
Szóval itt van ez a lengyel példány, ami az Ultrace-en is látható volt és sokkal többről szól, mint egy ültetésről és felniszett felcsavarozásról. Kezdjük kívülről. Ugye adott a jellegzetes, óriási test, ami teljesen letisztult, gyári külsejével tiszteletet parancsol és az olyan apróságok, mint a parkolást segítő rúd a lökhárítóba építve még tökéletesebbé teszik az összképet. Persze megfelelő kerekek nélkül nem érne semmit az egész, de a tulaj nem bízta a véletlenre és teljesen korhű, MAE felniket csavarozott fel, amiknek a mérete tekintélyes, 11 és 11,5x19. Erre engedi rá a karosszériát az egyedi levegős rendszer, amit a tulaj, saját kezűleg állított össze és épített be. Lengyelországban ez volt az első levegős W140 és erre büszke is emberünk, mivel egy ilyen autót belufizni nem éppen egyszerű feladat. 
 
Azonban az igazi különlegességeket belül találjuk! A Recaro DS ülések azért számítanak nagy dolognak, mert a hátsó üléssort is sikerült beszerezni. Ettől persze 4 személyessé vált a Merci, na de ilyet nem minden sarkon lát az ember. Itt viszont nem ér véget a dolog! A gyári, retro TV elöl-hátul, a VHS lejátszó, a hűtő, az elektromosan felhajló asztalkák, a gyári Motorola telefon vagy éppen az egyedi szőnyegek, mind hónapokig tartó keresés árán kerültek az autóba és Európán kívül az Egyesült Államokból és Japánból is érkezett pár cucc, amik nem túl gyorsan érkeztek meg. 
 
A tulajnak az volt a célja, hogy lehető legkorhűbb kiegészítőkkel pakolja tele az autót és úgy csináljon valami egyedit, hogy tulajdonképpen mindene gyári. A végeredmény egész egyszerűen fantasztikus és aki láthatta élőben, annak felejthetetlen élmény marad ez a bálna. 
 
IDE KATTINTVA megtaláljátok az Instagram oldalát az autónak, IDE KATTINTVA pedig további képeket találtok, amit nem szabad kihagyni! 





 

 

Forrás: Ultrace Official