Catuned 02 (11 db kép)

 

Igor Polishchuk egy zseni! A kaliforniai műhely alapítója már nagyon sok fantasztikusan felújított, átépített BMW-t adott a világnak, így nem csoda, hogy az idei SEMA Show-n is jelen volt. Ráadásul két új építéssel is, egy E30-al és egy 02-vel. Most a 02-ről tudhattok meg többet. 

Először is már maga az alap is különlegesnek számít, mert eddig inkább E30-ak kerültek reflektorfénybe. Aztán az autó stílusa ami kiveri a biztosítékot. Ha egy kicsit is képben vagyunk a műhely eddigi alkotásaival kapcsolatban, akkor a gyárias, letisztult külső és komoly technika ugrik be elsőnek. Nos a komoly technika itt is jelen van, azonban a külső elég durva lett, csakúgy mint a másik projektnél is. De nincs ezzel baj, hiszen a változás mindig jó dolog, főleg ha egy olyan nagyszerű koponyából pattan ki a dolog, mint Igor! Nem is tudom hol kezdjem. Az autó lehetetlenül alacsony és mocskosmód paraszt! A teljes kaszni fel lett újítva, viszont az egész fémtiszta maradt, egyedül a csomagtér és a tető kapott fekete színt. Az első lökhárító nem került felszerelésre, viszont kapott egy Koogelwerks toldatot és a lámpák is vadiúj, egyedi darabok lettek. A csomagtérajtóra is Koogelwerks által gyártott szárny került, a hátsó szélvédő pedig plexi lett, amibe lyukakat is vágtak. A hátsó lámpák körül eredetileg krómok szoktak figyelni, ezeket egyedi fekete darabokra cserélték.A kerékjáratokba a manapság egyre gyakrabban felbukkanó "Turbofannal" szerelt felnik kerültek. Azonban ezek nem megszokott darabok. Csakúgy mint sok más elem, ezek is egyedi gyártású darabok, mégpedig Stve Van Der Vorst által tervezett légterelők, amiket a 15-ös BBS felnik közepére pattintottak fel. Ezekre a felnikre csücsül rá a bódé az Accuair levegős rendszernek hála. A futómű nem véletlenül lett levegős. Ma már olyan szetteket gyártanak, amik képesek keményebb használat mellett is helytállni, miközben a találkozókon porba lehet engedni a vasat. Ezek mellett teljesen új, saját gyártású féltengelyek, segédkeret, fékcsövek és komplett fékrendszer is beszerelésre került, hiszen mégiscsak egy show-ra épülő autóról van szó. Amúgy a fék és a futómű nem szimplán azért lett komolyabb, hogy hosszabb legyen a lista a leírásokban, hanem mert a motor sem kispályás darab. Igor old school arc. Bedobhatott volna egy S54-et  vagy mint korábban, F20 Honda motort is, de Ő inkább valami sokkal korhűbbet választott. Az M20 egy elnyűhetetlen erőforrás, ráadásul remekül építhető darab. Éppen ezért fogtak egy alapból 2,7 literes darabot és azt átalakították 3.2-re. Ezután a biztonság kedvéért ráaggattak egy Garrett GTX csigát is. A hengerenkénti leömlő, az RKtunes vezérlés már alap. Érdekesség, hogy kipufogó hátul-oldalt lett kivezetve, mint a repülőkön. Az erőt CAtuned kuplung viszi át az 5 sebességes váltóba. Ezért volt szükség ennyi munkára, mert az öreg M20 kb. 500 lóerőt képes leadni, és az autó súlyát figyelembe véve, igazán korrekt módon cibálhatja a bódét. A beltérnél folytatódik az egyszerűség. A modern technika és az old school formavilág keveredik picit. A kipakolt utastérben, hátul találjuk a levegős rendszer tartályát, ami egyedi csövezést (hardline) kapott. Viszont a műszerek mind a régi időket elevenítik fel és természetesen ezek is teljesen egyediek. Az ülések "Bomber" stílusú, fémből készült darabok és a biztonsági övek eredetileg repülőgépekhez készültek. Ezt még Rennstall váltógomb és MOMO kormány egészíti ki. 

Egyszerűen fantasztikus lett ez az autó. Minden részlete alaposan átgondolt és hibátlanul összerakott! Igor és a CAtuned még nagyon sokáig lesz meghatározó név a BMW építések között! Kíváncsian várom mivel rukkolnak elő legközelebb, illetve a mentazöld E30-ról is keresem az információkat, mert az is durvának ígérkezik.