Mint mindenkinek, Christopher Montano-nak is volt egy bakancslistája. Amíg más emberek különleges utazásokra, nagy házra vagy egyéb dolgokra vágynak, addig Christophernek egy listája volt, amin elég sok autó szerepelt. Ezen a listán volt NSX, Ferrari 458, C10 pick up és Honda Integra is. 
Ebből az Integra össze is jött, amiből CRX lett, kifejezetten pályázni, majd ezt követte egy Honda Accord és itt közbeszólt az Élet és egy darabig nem is történt változás autós fronton. A karrier elragadta Christphert, de aztán történt valami. 
 
Egy rokonnak segített felpakolmni pár kiegészítőt az FR-S-re és ekkor feltörtek az emlékek. Kellemes szerelgetések késő éjszakáig, haverok, jó hangulat és persze az érzés, amikor elkészül az autó és élvezni lehet a kitartó munkának a gyümölcsét. Ez volt az a pillanat, amikor Christopher rájött, hogy kell egy NSX! 
 
Viszonylag gyorsan meg is találta a megfelelő példányt, amit aztán gyorsan hazafuvaroztatott. A gyári Silverstone fényezés nem igazán hozta lázba, de a Comptech feltöltő, amivel a kocsi érkezett, mindjárt boldogabbá tette emberünket. Az elképzelés az volt, hogy az autó kap egy felnit, néhány kiegészítőt és lehet napi szinten használni kénylemesen. 
Hányszor hallottuk már ezt?!.... 
A Stancenation és Wekfest eseményeken megkapta a legjobb Acura-nak járó díjat, viszont ezzel csak vérszemet kapott és jobban szétborította a kocsit. 
 
Felkerült a route KS Madonna widebody kit, az NSX Type-R stílusú géptető, Ganador visszapillantók, Backyard Special hátsó szárny. A fényszórók és a hátsó lámpák LED-es változatoknak adták át a helyüket, az autót pedig Honda Green Tea metál színűre fújták. 
 
Az autó alá Aragosta állítható magasságú futómű kerólt Cup kittel kiegészítve. A szélesebb kerékjáratokban, Volk Racing TE37 felnik forognak, 9x17 és 10,5x18 méretben, 235/40 és 275/35-ös méretű Toyo Proxes R888R gumikkal szerelve. A felnik mögött, elöl 6, hátul 4 dugattyús nyergek lassítják a kocsit, 330-as tárcsákkal. Brembo kézifékszett és Downforce, karbon fékhűtő csövrk egészítik ki a rendszert. 
 
A motortérben a már említett Comptech Autorotor kompresszor található, de ez kiegészül karbonházas légszűrővel, Mishimoto hűtővel, külső kiegyenlítőtartállyal, GT Extreme kipufogóval, AEM front intercoolerrel. A porfestett szelepfedelek a kellemesebb látványért felelnek. 
 
A beltérben NCAUSA karbon belső elemek, Recaro Pole Position SL ülések és ehhez tartozó SOS sínek és konzolok, Type-S stílusú váltókar, Sparco kormány, NRG kormányagy jelentik a változást, illetve egy Alpine ILX-650 fejegység szórakoztatja a sofőrt és utasát. 
 
A végére pedig még adós vagyok valamivel. Miért írtam a címben, hogy nyertes? 
Christopher indult a 2019 ENEOS X Super Street SEMA játékán, aminek a díja az volt, hogy a nyertes autót, kiállítják majd Las Vegasban! Instagram-on lehetett szavazni az indulókra, végül az NSX bejutott a Top 5-be és meg is nyerte a versenyt, ezzel pedig ott lesz a 2019-es SEMA Show-n, ami óriási eredmény! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Super Street

Kisorsoltuk SEMA Show 2019 játékunk nyereményét, a Chip Foose által dedikált pólót.

» Részletek itt! «