Már régebben is láttam képeket erről az autóról és azóta nem tudom felfogni, hogy mit is látok pontosan. Egyszerűen zseniális, pedig ha jobban megnézzük nincs rajta semmi olyan különlegesség, amitől azonnal térdre kéne esni. Ja, de! Az alap! 
 
1958-as évjáratú Mercedes 190 SL. A tunervilágban eléggé szétszakadtak a dolgok. Klasszikus sportautók, többrészes felniken, levegős futóművel vagy éppen nagyon új, nagyon drága sportautók, szintén levegővel és méregdrága felnikkel. A középosztály itt is kicsit eltűnt. Ma már nem igazán lehet igazán maradandót alkotni egy átlagos modellel, mert az ingerküszöb sokkal magasabban van mint pár éve. Elég csak megnézni a tavalyi Raceism galériákat. A Ferrari volt mindenhol középpontban. Persze ezzel nincs baj. Az emberek szeretik az elérhetetlen dolgokat és adjunk hálát az égnek, hogy vannak olyanok, akik kiélhetik vágyaikat egy-egy ilyen autón, hogy aztán nekünk, legyen mire csorgatni a nyálunkat. 
 
Robert Redlich egy W198 300SL Gullwing modellt szeretett volna. Oké, olyat sokan szeretnénk, de Ő nem akarta meghagyni gyári állapotában! Na ez már önmagában komoly gondolat, hiszen itt milliós tételekről beszélünk, dollárban, Robertnek pedig lehet, hogy volt pénze, de azért ide még annál is többre volt szükség. Így került képbe az "elérhetőbb" 190SL.
 
Robert egyébként az Edelweiss Customs feje. A cég pedig motorkerékpárok, oldtimer autók felújításával és építésével foglalkozik, úgyhogy fantáziában nincs hiány. 6 hónapnyi keresés után sikerült megtalálni azt a példányt, amivel már érdemes foglalkozni. Minimális rozsda, 30 évvel ezelőtt frissített gyári fényezés és piros, gyári bőrbelső. Egy igazi álomgép! 
 
Na és most jön az, amire kevesen számítanak egy ilyen építésnél. Nincs semmi felesleges kiegészítő, nincsenek típusidegen megoldások, sőt! Tulajdonképpen ez egy felni és ültetés építés, leszámítva a felniket, mert azok is gyári lemezek, gyári közepekkel szerelve. 
A levegős futómű azért már más tészta. A Classic Construction készített egyedi lengőkarokat és toronycsapágyakat, hogy be lehessen szerelni az airride-ot. Ezzel a rendszerrel pedig teljesen földre lehet engedni a kocsit, ami úgy néz ki, mintha mindig is így kellett volna kinéznie. (Valójában a terveken annak idején, ilyen is volt.) 
 
A motortérben polírozott Mikuni karbik és rozsdamentes leömlő tűnik fel. A hangja fantasztikus állítólag. A beltérben a piros, teljesen gyári bőrbelső varázsol el és meghagytak rajta minden repedést. 
 
Egyszerűen tökéletes! Nem kíván komolyabb beavatkozást, mégis mindenhol utánafordulnak az emberek. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Stanceworks