Mondhat bárki-bármit, az új Supra egy remekül összerakott sportautó és hiába csúfolják BMW-nek, véleményem szerint, a Toyota jól döntött, amikor nem bízta a véletlenre a dolgot és olyan technikát alkalmazott, ami már bizonyított. Az új Supra nem is annak a generációnak készült, amelyik a 2JZ motoron kívül nem lát mást. Ez az új generáció sportkocsija, ami nem a múltba kapaszkodik és igazából elég nekik a teljesítmény és a megjelenés, az pedig tökéletesen rendben van az Mk5 esetében. 
 
Stephen Aguayo is azok közé tartozik, aki nem a múlt dolgain vergődik, hanem előre tekint és élvezni akarja autóját. Mikor megtudta, hogy apukája is aktív szereplője volt a tuning világának korábban, felkérte, hogy csináljanak közösen egy autót. Édesapja természetesen örömmel szállt a projektbe. Azt hamar eldöntötték, hogy a komplett HKS szett lenne az autóra ideális, azonban a készletből mindössze 3 szett érkezett az országba, úgyhogy igencsak ritka termékről van szó. Szerencsére a Vivid Racing tudott segíteni a duónak és így felkerült a komplett készlet az autóra, ráadásul hátsó szárnnyal együtt, amitől még különlegesebb a dolog. A hátsó szárny a Full Torque konzoloknak köszönhetően, nagyobb sebességnél is stabilan a helyén marad. Egyedi hátsó diffúzor került meg beépítésre valamint a motorháztető Trackspec szellőzőket kapott. Elöl Perrin rendszámtáblatartó tartja a japán rendszámtáblát, ami természetesen csak dekor, illetve hátul Cusco vonószem dobja fel a látványt. 
 
A motorháztető alatt a Burger Motorsport tevékenykedett kicsit, de HKS alkatrészek is beépítésre kerültek, mint például a légszűrő vagy éppen a chargepipe. Torque Master gyertyák, Verus Engineering hővédő lemez, Boost Mode Stage 2 program, AMS Perfromance leömlő és komplett HKS kipufogórendszer segítségével sikerült elérni a 480 lóerős teljesítményt. 
 
A futóműnél Universal Air Suspension lufik, AccuAir ENDO-CVT tartály és e-Level+ vezérlőből álló levegős rendszer volt a befutó. ezt egészíti ki a Studio RSR bukócső és a Cusco toronymerevítő. A kiszélesedett kerékjáratokban háromrészes DPE Froged felnik forognak, 10,5x19 és 12,5x19 méretben, Toyo Proxes gumikkal szerelve. (285/30 és 325/30). Apróság és alig észervehető részlet, de HKS szelepsapkák is felkerültek. 
 
Természetesen az utastér sem maradt érintetlenül! Sparco R600 ülésekben foglalhat helyet a sofőr és utasa, amikben 4 pontos biztonsági övek tartják szorosan őket. Az ülésekhez P2uned sínekre is szükség volt. Az Unleashed Customs szállította a karbon kormányt és visszapillantó tükröket, a Rexpeed pedig a további karbon kiegészítőket. Az autó gombbal indul, amit a Speed Industrytól szereztek be. A kormány mögött Auto Tecknic karbon váltófüleket találunk, de a listán szerepel még Broadway visszpillantó egy Supreme tűzoltókészülék is. 
 
Az autó agresszív és találkozón valamint pályanapon is megállja a helyét, köszönhetően a minőségi alkatrészeknek. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Pasmag