Kevin Hart autóbuzériájáról már olvashattatok és egyértelműen látszik, hogy rajong a klasszikus amcsi gépekért, amikben akad némi akarat is. 
A SEMA Shown mutatták be a MagnaFlow standján, a Salvaggio Design által épített, 1978-es Buick Grand National GNX modellt, ami a Dark Knight becenevet kapta. 
 
A Salvaggio Design a saját, egyedi tervezésű vázára épített fel a targa tetejű kasznit, amire azért volt szükség, mert így sokkal merevebb az egész és elbír nagyobb terhelést is, így pedig el is jutottunk oda, hogy mégis miért kellett megerősíteni itt-ott a kocsit? 
A gyári, 3,8 literes, turbós V6, LC2 motort kikapták és helyére szintén V6 került, csak éppen a Cadillac ATS-V, LF4-es, 3,6 literes V6-os motorja, amiről lekapták mindkét csigát és helyükre egy darab, 67 mm-es, Boost Labs, golyóscsapágyas, BL67R turbót szereltek fel, MagnaFLow kipufogórendszert, majd kicsit bűvészkedtek laptopon is és így 650 lóerőt mértek, ami elsőre nem rossz, de a cél a 700 lóerő, amihez majd új tengelyeket fognak beszerelni. A futómű állítható és Ultimate Performance termék, a megállásról Brembo GT nyergek (elöl 6, hátul 4 dugattyús) lyuggatott tárcsák gondoskodnak. A kerekek 19-es HRE által készített, többrészes darabok és Toyo Proxes R888R gumikat szereltek rájuk. 
A karosszéria egyébként nagyon olyan mintha teljesen gyári lenne, de közben mégsem az. Az első lökhárítón is módosítottak kicsit és karbonból készült, akárcsak a motorháztető vagy éppen a hátsó szárny, de új kilincseket is kapott az autó. A BASF fekete fényezés csodálatos szépen csillog, belül pedig szürke és kék bőrőzés található, bronz cérnával varrva, miközben körbefut a Salvaggio Desgin által készített csövezés, de pont úgy, hogy a ki- és beszállást ne akadályozza. 
 
A humorista gyűjteményének ékköveként tekint erre a kocsira és lehet, hogy nem mindenki rajong Kevin Hart humoráért, de az autók tekintetében bitang jó ízlése van a faszinak! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok!