Igen, megint egy Range Rover, de ezúttal nem elektromos és talán jobban emészthető mint a legutóbbi. A Range Rover már a '70-es évek óta létezik (3 ajtós kivitelben) 1981-től pedig 4 ajtós verzió. A Range Rover egyébként minden terepjáró őse. Igazán strapabíró gépezet, amivel tényleg ki lehet merészkedni rosszabb utakra, nem úgy mint a mai divatgépekkel. Robosztus megjelenés, pazar belső és remek terepes képességek, csak sajnos eljárt felette az idő....
 
Szerencsére viszont itt van az East Coast Defender csapata, akiknek a főhadiszállása Floridában található, de most nyitottak egy shopot Malibuban is és ennek örömére készítettek egy egy modenrizált Range Rovert. Kezdjük rögtön azzal, hogy mi lapu la géptető alatt! Az eredeti, 3,9 V8- at kikapták és elköszöntek a 182 lóerős motortól, helyére pedig igazi amerikai izmot, 6,2 V8 LS3 motort építettek be, ami 430 lóerővel és 575Nm nyomatékkal rángatja a kasznit. Akinek ez kevés lenne, az kérhet kompresszort is és úgy mindjárt 500 lóerő áll majd a rendelkezésére. 
 
Az autó kéttónusú fényezést kapott, xenon fényszórókat, új, modenrebb lámpatesteket hátra, irányjelzőket és 24"-os felniket. Természetesen a fékeket és a futóművet is az autó teljesítményéhez igazították. A beltérben mindent bőr borít, a műszerfal fabetétekkel gazdagodott és a középkonzolban navigációs fejegység kapott helyet. 
 
Az árról nem esik szó, de biztosak lehetünk benne, hogy nem olcsó mulatság ez a fajta átalakítás, viszont az ottani közönség számára biztosan nem fog gondot okozni kipengetni. 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: DLEDMV