Ha mondjuk nem vagyunk Mercedes fanok, attól még biztosan ismerősen cseng a Brabus neve. Ez az a cég, ami brutális teljesítményű gépeket készít utcára és egy Brabus Mergával elég durván lehet tolni a csillagot. Olyannyira, hogy általában nem is látni a jellegzetes díszt, hiszen lehet el is hagyná az ember menet közben. A cég egyébként több rekordot is felállított az évek alatt. 2006-ban a Brabus Rocket a leggyorsabb utcai autó volt 362,4 km/h sebességgel, amit még abban az évben megdöntöttek és 365,7 km/h volt az új rekord. Aztán a Nardo pályán is beállítottak egy rekordot (330,6 km/h) és 2012-ben a Brabus Rocket 800 volt a leggyorsabb, 4 ajtós, utcai autó a világon 370 km/h sebességgel. Ezt a gépet 800 lóerős V12 hajtotta és az 1420 Nm nyomaték le volt szabályozva 1100-ra, hogy bírja a váltó a terhelést. 3,7 másodpercre volt szüksége a 100-as tempó eléréséhez és 23,8 másodperc alatt érte el a 300-at. 
 
Most azonban nem a történelem a lényeg, hanem a képeken látható ritkaság, amit a Petrolicious talált Sao Paulo-ban. Az E-osztály, W210, kombi változatából is készült különleges kiadás, mégpedig az S210. Ebben egy 7,3 literes V12 motor dolgozott 582 lóerővel. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy a családi autót kevesebb mint 5 másodperc alatt katapultálja álló helyzetből 100-ra, a végsebesség pedig 320 km/h volt. Talán az egyik legdurvább családi kombi, ami valaha létezett, azonban elég kevesen ismerik, aminek az az egyszerű oka, hogy mindössze 2 darabot gyártottak és ebből az egyik Michael Schumacher tulajdonában van. 
 
A Brabus viszont készített egy visszafogottabb verziót is, amiből szintén nem készült túl sok. Egyes hírek szerint talán 3, míg mások 15 darabra emlékeznek. Végülis teljesen mindegy. Rohadt ritka és ez a lényeg. Itt már nem V12 motort építettek be, de ettől még egyáltalán nem vérszegény a masina, mivel a 6,5 literes M119 V8 465 lóerőt és 662 Nm nyomatékot ad ki magából. Ez pedig 5,3 másodperces gyorsulást jelent nulláról, százra. A motorhoz egyébként 5Gtronic automata váltó csatlakozik, aminél biztos izgalmasabb lenne egy manuális váltó, viszont ez a szerkezet garantáltan megbírkozik a nyomatékkal. 
 
Az autó egyébként egy igazi sleeper. Egyszeren beolvad a környezetébe és amíg nem padlózza le rendesen az ember, addig nem is tűnik fel senkinek a benne rejlő erő és akarat. Az egyedi kipufogórendszer azért igyekszik tudatni mindenkivel, hogy nem egy átlagos kombi közeledik, de még mindig nem tolakodó a hangja, illetve az utastérben nem is igazán hallani. Apropó utastér! A szokásos kényelmi funkciókat itt is megtaláljuk. Megfelelő mennyiségű bőrkárpit és jól átlátható kezelőszervek mindenhol. Egyedül a műszeregység jelzi, hogy itt azért többről van szó, mint egy átlagos családi kombiról, a Brabus felirat és a 300-ig skálázott sebességmérő formájában. 
 
A karosszéria is visszafogottabb, mint az újabb Brabus modellek. A lökhárítók sportosabbak, de egyáltalán nem agresszívak. A csillag helyén található fekete B, már gyanakvásra adhat okot, de ez megint egy olyan kiegészítő, amit Wish-en is megrendelhetünk ma már, úgyhogy aki nem ért hozzá, annak nem fog feltűnni, hogy mit is lát a parkolóban. 
 
Az autó egyébként egy "full extrás" E420-ként kezdte pályafutását 1996-ban és innen került át a Brabus-hoz, ahol aztán 1997-ben már hivatalos Brabus modellként hagyta el a műhelyt. Megváltozott a motor kompressziója, könnyített dugattyúkat, portolt hengerfejet, nagyobb szelepeket és Brabus tengelyeket kapott. 4 dugattyús Alcon nyergek lassítják az autót, elöl 330-as, hátul pedig 280-as tárcsákkal. A tengelyek végein pedig a jellegzetes Brabus felnik forognak. 
 
Ez az autó tökéletes minden célra. Nem ordít róla, hogy mi lapul a géptető alatt, de ha kell, gyorsan el lehet jutni vele bárhova és az 5 másodperc körüli 0-100 még a mai napig nem számít rossznak, főleg egy ekkora testű cslaádi autótól! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Petrolicious