Vannak olyan arcok, akik nem posztolják naponta többször az autójukat, akárhányszor is szállnak ki belőle. Van az az elcsépelt szöveg, hogy "magamnak építem" Na igen, ez valójában nem sok emberről mondható el. Megfertőződött ez az egész közösség a sok külföldi milliomos csemete, divatos építéseitől és mindenki jobb-erősebb-menőbb szeretne lenni a másiknál. Mindenki megtalálja magának az álomfelnit/álomautót, de jóformán egy szezont sem megy végig velük, mert mindig újat kell villantani. Szerencsére akadnak még olyan srácok, mint Dani, aki 2007 óta csinálgatja az autót, nincs is "szétsztárolva", de Ő tökéletesen elégedett vele és folyamatosan szépítgeti, saját ízlése szerint. Persze ennyire nem volt egyszerű az út! A vásárlás után voltak bajok. Szinte a nulláról kellett újraépíteni az autót. Mivel ez volt az első autója, ezért volt lendület bőven és belevágott a projektbe. Természetesen, miután rendbeszedték a gépet, jöhetett a kötelező ültetés. Először "klasszikus" rugóvágással került közelebb a földhöz a Swift, mert a 4 centis ültetőrugó kevésnek bizonyult. 2010-ben teljesen kilakatolták, majd jöhetett a telifény. Közben a beltér is újra lett kárpitozva. Dani elég sok belső elemet, saját kezűleg vagy segítséggel csinált meg. A következő évben sikerült hozzájutni egy egyedileg készített állítható futóműhöz. Végre rendesen le lehetett tenni, ami tök jól hangzik, de a keménység miatt nem volt egy élmény a használat, azonban ismerjük a mondást, miszerint aki kurvának áll........hahota
Szóval ekkoriban kerültek fel a felnik is. A Porsche Style felnik 7" szélesek és 165/45-ös gumikat kaptak. A felnik mögött fúrt Zimmermann tárcsákat találunk és a fékcsöveket is fémre cserélték. Egy GTi-t használni is kell, ezért a motort felújították, de 3000 km után megadta magát, úgyhogy kezdődhetett újra a Legozás. Ha már szétbontották, beugrott 4 új dugó, Cultus GTi vezérműtengely, bővített szívósor, 60-as fojtószelep,  kartergáz lecsapató és egy Stage 1 chip is. Ezek mellett keverékmérő és emelt benzinnyomás is szerepel a módosítások listáján. A futómű is átesett némi változáson, egy KW szett képében. Elöl még oké volt, de hátul sehogy sem akart leülni "rendesen", ezért a hátsó toronynál történtek átalakítások, ami maradjon titokban, de mint látjuk megvan az eredménye. Ha már tornyok, akkor természetesen toronymerevítőket is találunk elöl és hátul is. A lámpák USA verziójúra lettek lecserélve. Elöl pedig egyedi koptatót találunk. Hátulra még egy USA Mk2 GTi lökhárító fog érkezni, kis rendszámmal. 
 
IDE kattintva megtaláljátok Dani adatlapját!
 
Képekért köszönet: Szergej Photography
                                    Luigi