"Szuperzöld!" Az Ötödik Elem című filmben Chris Tucker így adta tudtára Bruce Willisnek, hogy megértette amit a marcona főhős mondott neki. Nos, ennek az autónak nem túl sok köze van a filmhez, de ha lehet még egy idézettel jellemezni, akkor az ABT, az alapból sem gyenge gyári verzióból, igazi "Nagy Badabumm"-ot csinált. Hivatalosan a Genfi Auto Show-n lesz bemutatva a gép, de úgy tűnik a fejlesztők nem bírtak magukkal és kicsit korábban adták ki az infókat erről a zöld kupéról. Az első széria a  4,2 literes 444 lóerős V8-as motorral és 3,9 másodperces gyorsulásával,  semmiképp sem nevezhető vérszegénynek, azonban az ABT mérnökei úgy gondolták, hogy a második generáció 2,9-es twin turbós V6-os erőforrását tovább hergelik és így sikerült 523 lóerőt és 690 Nm nyomatékot kicsikarni belőle. A gyorsulás is javult 3,9-ről, 3,6-ra bár ezt nem hinném, hogy észreveszi a tulaj. Az RS5 nem tartozik a leghangosabb RS modellek közé, de az új kipufogórendszernek hála ez már nincs így többé. A 4 darab 102 mm-es karbon kipufogóvég pedig szépen beleolvad a diffúzorba. A feszesebb úttartásért új stabilizátor rudak és állítható magasságú rugók gondoskodnak, de már fejlesztés alatt van egy komplett állítható futómű is a KW műhelyében, amit direkt ehhez a típushoz készítenek. A karosszéria új koptatót, diffúzort, hátsó szárnyat kapott, és a díszrácson találunk RS5-R logót is, illetve lehet rendelni plusz szellőzőket a sárvédőkre is. A felnik átmérője 21", ami elég jól kitölti a kerékjáratokat. A beltérről még nem készültek képek, de annyit már lehet tudni, hogy egyedi bőrbelsőt fog kapni, amin megtalálható lesz az RS5-R logo is, és lesz egy plakett is, amin az autó sorszáma fog szerepelni, ugyanis ebből a kocsiból mindössze 50 darab fog készülni. Árat nem tudni, de a Genfi Auto Show-n erre is fény derül majd. 





 

 

Forrás: Car Throttle