Az újabb autókkal már nem kell annyit matekozni, mint az old school vasakkal. Ráadásul sokan nehezebben is tudnak azonosulni velük, főleg ha drága alapról van szó. Most belemehetnék abba, hogy mi számít drágának, de hazai viszonylatban bátran mondhatom, hogy minden, hiszen itthon még mindig azokat az autókat hefteljük, amiket kicsit nyugatabbra már kidobnak. Erről persze nem mi tehetünk, hanem a csodálatos rendszerünk, de ebbe kár is lenne belemenni. a lényeg az, hogy amíg a hazai tunerek nagy százaléka a régebbi autókon éli ki hobbiját, addig vannak helyek, ahol bizony egy új autó átalakítása sem okoz problémát. Edgar Ruiz BMW-je remek példa erre. Az autó ugyanis 2017-ben M240i-ként látta meg a napvilágot. Edgar eredetileg M2-őt szeretett volna, de mivel nem értette milyen nyelven beszélnek az adón lemondta az előfizetést, de mivel várnia kellett volna egy évet az autóra, ezért boldogan nézte meg ezt a verziót a szalonban, és azonnal beleszeretett az egyszerre sportos és elegáns, valamint minden létező extrával felszerelt M240i-be. Az építés során az volt a cél, hogy elérje a számára legideálisabb fitmentet, de mindezt úgy, hogy ne legyen túlzás és még határon belül mozogjon. (Nem hangzik ez olyan rosszul, főleg, hogy az elmúlt években a "kitört" kerekű autók teljesen elárasztották az internetet és ezáltal kicsit unalmassá vált ez az irányzat, vagy inkább elcsépeltté.) A teljesítmény tekintetében egy BMS légszűrő és VR leömlő jelenti a változás. A gyári külsővel tökéletesen elégedett (volt) és csak pár apró karbon kiegészítő került az autóra, mint például az első koptató, a küszöbök valamint a tükrök borítása és a kis hátsó szárny. A gyári futómű helyére viszont levegős rendszer költözött, hiszen azzal lehet elérni az áhított fitmentet. Ez pedig D2 gátlókból, Dinan és Airlift alkatrészekből állt össze. Azonban mit sem ér az egész, ha nincs hozzá megfelelő felni! Edgar a Watercooled Industry JB1 modelljét választotta, elöl 9, hátul 10x18-as méretben. Az egyetlen dolog amin változtatna, az a csomagtér beépítés lenne, de aztán ki tudja mit hoz a jövő, mert a tervek között új szín (Nardo szürke) és valami "őrültség" szerepel. Úgyhogy még bármi megtörténhet. Ha kellően durva változás lesz, akkor nálunk tuti fogtok róla olvasni! Addig is KATT IDE a további képekért! 





 

 

Forrás: Slammedenuff