Adott egy fiatalember, aki Klim-nek hívnak és egy IS300-zal csapatott szabadidejében. Azonban Klim az a fajta ember, aki nyitott az új dolgokra és ki akarta próbálni a hibrid technikát, így vett magának egy Lexus GS-t. Néhány év alatt azonban rájött, hogy egy hibrid autó fenntartása nem éppen olcsó és az alacsony fogyasztás mellé elég vaskos javítási számlák tartoznak, úgyhogy amit az üzemanyagon megspórolt, azt kétszeresen fizette ki a szervizben. Szerencsére viszont volt B terv, mégpedig egy 3UZ formájában. Klim szerencsés, mert gyárilag létezik a GS430, amiben benne van a V8 és a kellő akarat, de emberünk nem az a fajta, aki a könnyebb utat választotta. A hibrid verzió és a sima benzines nem csak kicsit más, hanem tulajdonképpen két különböző autó, viszont Klim végül átépítette az autót és most már V8 recseg-ropog, ráadásul a gumifüst is jól megy, de erről meggyőződhettek Klim Instagram oldalán is! 
 
Szóval megvolt a motorcsere, jöhet a karosszéria! A Monsterservice műhely szállította a komplett bodykit-et, ami szélesítésekből, küszöbökből, egy első toldatból és egy "kacsafarok" szárnyból áll. Ahhoz, hogy tökéletesen álljon minden, rendesen szét kellett vágni a karosszériát és a hátsó ajtók sem úszták meg a dolgot és ami külön érdekes, hogy a szett tartalmaz olyan elemeket, amik a fék hűtését segítik. Az autó színének kiválasztása sem volt egyszerű feladat. Eleinte a BMW plaettájáról a Laguna Seca kék árnyalatot akarták az autóra fújni, de Klim nem érezte nyerőnek a dolgot. Végül aztán érdekes döntés született. Klim imádja az olasz autókat is, ezért a 2019-es Fiat 500 Abarth egyik különleges árnyalatát, amit a modell 70. évfordulójára készítettek, küldték fel az autóra és azt kell mondjam, hogy a Verde Monza 1958 árnyalat, fantasztikusan áll a Lexusnak! 
 
Ezután már nem volt másra szükség, csak "rendes" felnikre! Egy szélesített autó esetében gondosan kell kiválasztani a méreteket és Klim még a szélesítések felszerelése előtt kiszámolta a megfelelő méreteket. A háromrészes Work Meister S1 felniknél nehéz jobbat találni egy japán autó alá, azonban a méretek azok, amik még érdekesek lehetnek. 10,5x19 ET-26 elöl és 11,5x19 ET-20 hátul, 245/35 és 275/30 méretű Toyo R888R gumikkal szerelve, amikből a hátsókat viszonylag gyakran kell cserélni. 
 
Ez sem olyan projekt amit pár hónap alatt raktak össze. 4 éve épül folyamatosan és még persze nincs teljesen kész, de Klim igyekszik a kocsit rendesen használni. Igen, gumit füstöl, driftel, de basszus, erről kell szólnia ennek a dolognak! Kipróbált valamit, nem tetszett neki és belevágott egy projektbe, ami tele volt buktatókkal és kihívásokkal, de most már stabilan működik és mosolyt csal a tulaj arcára! Kell ennél több? 
 
IGEN! Még több kép! IDE KATTINTVA találtok párat! 





 

 

Forrás: Lowdaily