A Suzukisok nincsenek könnyű helyzetben. Mint minden márkánál, itt is vannak olyan arcok, akiknek inkább talicska való és pont ettől néznek ferde szemmel tulajdonosokra. Ugyanez megtalálható a Honda, VW és BMW tulajoknál is sajnos. Így, aki hozzányúl egy Swifthez, elég nagy hátrányból indul. Szerencsére Istvánnak megvan az érzéke, hogy kihozza legjobbat autójából és így nincs miért szégyenkeznie, amikor kigurul egy talira. Az autót 2014-ben vette és akkor még nem voltak túl nagy tervei a kocsival kapcsolatban. Maximum egy felni és egy kis ültetés volt az elképzelés. Aztán, hiába a normál használat, a 8 szelepes 1.3 megadta magát. Első körben egy ugyanolyan blokkot kapott a Suzuki, de ha már úgysem egyezik a motorszám, akkor miért ne lehetne egy kicsit erősebb? Ezért 1.3 GTi szívet szereltek be. A bódén nem eszközöltek túl sok változást. Sedan küszöbök, átalakított hátsó lámpák, egy koptató, és utólagos tetőablak szerepel a listán. Az ültetésről rövidített és keményített gátlók, illetve ültetőrugók gondoskodnak. Ezzel a szettel sikerült kb. 10 centivel lejjebb engedni a bódét. A kerékjáratokban 7x15-ös Ronal felniket találunk 165/50-es gumikkal. A viszonylag kis ET miatt peremezni kellett az íveket, de ez nem okozott problémát és rutinmunka volt. A beltérben a "kocka" műszerfal különleges, hiszen nem két perc volt a befaragása, viszont így meglepi a nézelődőket és azok közül is leginkább azokat, akik ismerik  a típust. a Luisi fakormány már csak hab a tortán. Hogy mik a további tervek? Az új felniszett már megvan. az RG22 kerekek ugyanúgy 7x15-ös mérettel rendelkeznek, csak az ET lett nagyobb, egész pontosan 35. A motor is felújításon van, és ha már úgyis szétborították, ezért a gyári blokkal rakják össze a GTi-t, hogy a motorszám is rendben legyen a jövőben, ismerve a hazai helyzetet. Több találkozón is lehetett látni a Suzukit, de csak sunyin elbújva, pedig lehetne követendő példa a hazai tulajoknak!