Danit már ismerem egy ideje. Korábban Honda Civic volt a tulajdonában, de nem is olyan régen leváltotta valamire, ami sokkal jobban autózható és azt gondolom több élményt is nyújt a gazdájának, miközben akár a találkozókon is remekül mutat. Az élményt  nem úgy gondolom, hogy boldogan nézegeti a parkolóban és készít 500 képet mosás után, mint ahogy mondjuk én szoktam, hanem kiviszi pályára is és nem bánik a kocsival kesztyűs kézzel. Baj lenne? Szerintem sokkal nagyobb baj az, amikor szobrokat építünk és megfosztjuk magunkat attól, amiről ennek az egész autós kultúrának kéne szólnia. Persze az igazi show autókra is szükség van, de nekem egy kevésbé tökéletes fényezésű, nem teljesen makulátlan autó látványa, amiről ordít, hogy hétvégén lefüstölték róla a gumit miután a körforgalomból a 213. kijáraton hajtottak ki, sokkal nagyobb mosolyt csal az arcomra, mint egy olyan gép, amit a széltől is óvnak. Ez persze egyéni szoc. probléma úgyhogy nem is feszegetném tovább a dolgot, inkább ismerjük meg Dani autójának a történetét! 

2 éve vásároltam a kis Mazdát, teljesen gyári állapotban. A hetedik majd a negyedik generációs Civic után szerettem volna egy komolyabb autót, mindenképpen hátsókerekest, illetve maradni akartam a japán vonalon. A végső lökést egy pécsi cimborám (Máté Andor) adta meg, amikor elhozta megmutatni az első generációs MX5-jét. Három feltételt szabtam: NB kasztni, 1.8-as motor illetve sperr. Teljes lakatolással illetve motorcserével indult a kapcsolat,  majd ezt követte egy szett 7,5x15-ös JR12-es garnitúra, husi gumikkal illetve egy állítható futómű beszerelésével. Itt akartam abbahagyni, de valahogy elindultam a lejtőn. A gewindét egyre mélyebbre csavartam, a felniket felváltotta a JR10-es szett, 8" és 9" szélességben, felugrott egy Feed style oldalsó splitter, egy Garage Vary lip, illetve egy Rocket Bunny hátsó szárny. A tervek megvannak a jövő télre is, de ezeket nem szeretném elárulni. A jelenlegi felállás: matt fekete szín, Rocket Bunny hátsó szárny, Feed style oldalsó splitter, hátsó lökhárító vágva, Carbonmiata widebody elemek  Ta-technix állítható futómű, Japan Racing JR19 15x9 et-13, 15mm nyomtáv elöl-hátul, hosszított tőcsavarok, 195/45 Toyo Proxes gumik. Beltérben egy Red Sun féle bukókeret illetve egy dildó váltó, ezen kívül gyári. Motorikusan teljesen gyári az autó."

A cikk írásának pillanataiban találtam egy videót is, ami a Skopes oldalára került feltöltésre, (ez egyébként Dani és barátjának a közös projektje, érdemes követni a Facebook oldalukat!) amit IDE KATTINTVA érhettek el!