Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

Ideje másképp gondolni a Suzukira – a szlogen már a legfrissebb, és talán legmeggyőzőbb SX4 széria előtt is élt, a Suzuki, SEMA Shown debütált koncepciójára viszont már hatványozottan igaz. A négyajtós, hétköznapian szürke szedánból egy igazi, kívül-belül nagyon mérges versenygép született.

A koncepció ihletét a japán cég sportmotor-vonala ihlette, a design és a kivitelezés pedig a Road Race Motorsports munkáját dícséri. Az erősen módosított külalakért a szemet gyönyörködtető gyöngyház fehér és narancs fényezésen túl, a számos karbon elem, valamint természetesen az átszabott első lökhárító és a küszöbök felelnek. Külön említést érdemel a – formájában szintén a motorokat idéző – karbon diffúzoros hátsó lökhárító, valamint az oldalt kivezetett dupla kipufogóvég, és a sportmotor stílusú visszapillantó tükrök, melyeket a világbajnok GSX-R1000-esen is megtalálhatunk. Végső ecsetvonásként a hátsó traktusra egy jókora karbon szárnyat is ráerőltettek, a koncepciót pedig pillekönnyű, 18 inches Enkei garnitúra teszi teljessé, 225/45-18 (elől) és 235/40-18 (hátul) Toyo abroncsokkal.

A külső azonban nem minden: a gyári futómű helyét a Tein állítható magasságú szettje foglalja el, a megfelelő fékhatásért pedig a Rotora hatdugattyús fékei felelősek, kétrészes, 335 milliméteres tárcsákkal. Joggal jöhet a kérdés, mi célt szolgál egy versenyautót is megszégyenítő fék egy legjobb esetben is 143 lovas Suzukin? A választ a motorháztető alatt találjuk: a Road Race csapata egy turbófeltöltő segítségével 255 lóerőre növelte az SX4 teljesítményét, melyet egy hozzá passzoló, 5-sebességes váltó segítségével juttathatunk az aszfaltra.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!A sportmotor-feeling az utastérben is folytatódik, a szarvasbőr üléseknek, a motorokat idéző műszerfalnak és vezérlőknek köszönhetően. A számos elektronikai extra között Garmin navigáció, valamint a teljes hátsó ülés helyét beborító Rockford-Fosgate hangrendszer érdemel említést.

Talán ennyit a pisilős kisfiúról... :)