Ha két fiatal és mindenre elszánt csapat összefog, abból mindig valami jó sül ki. Nem volt ez másként akkor sem, mikor a HELL Energy Drink megkereste a FUSION-ös csapatot. A cél az volt, hogy két nagyon ütős járgányt hozzanak össze, mellyel az energia italos cég népszerűsítheti magát.

Akik látták már a masinákat, azt mondták, hogy sikerült elérni a célt. Két olyan autó készült el a FUSION műhelyében, aminek nincs párja az országban, de talán Európai viszonylatban is ritkaság számba megy.

Az „alapanyag” két HUMMER H1 volt, melyet a HELL választott ki, és jóformán innentől kezdve szabad kezet adott a FUSION csapatnak. Ez a projekt mindkét cég számára újdonság volt, hiszen az autó-hifire specializálódott csapat még nem készített teljes átalakítást autókon.

De azt mondhatjuk, hogy megállták a helyüket és a megrendelők szerint is igen komoly gépeket sikerült elkészíteniük. Igaz a HUMMER, mint autó márka nem is áll olyan messze a fiúktól. Ha emlékeztek még rá tavaly előtt egy H2-es volt a demó autójuk, aminek sokan a csodájára jártak. De ez mégis más volt. Ekkora belsőtérrel nem találkozik minden nap az ember.

A gyárilag négy személyes autó (igen, csak 4 főnek van hely benne) belső terében volt bőven hely ahova elfért a mélyláda. Az ajtókkal már más volt a helyzet, de ezt is megoldották a srácok. Az egyedileg készített panelekbe tökéletesen beleillenek a hangszórók, de sajnos a hátsó ajtóknál kompromisszumokat kellett kötni. De aki tuningolt már autót az tudja, hogy mivel jár teljesen egyedivé tenni a szekeret.

Hogy mitől is lettek igazán ütősek az autók? Az első ajtókba bekerült 1 db NV-CM65-ös komponens szett, melynek teljesítménye 320 watt. A hátsó ajtókba kapott helyet 1 db PP-CM65-ös komponens szett (260 watt) és ide került még 2 db PP-FR653 koax hangszóró (2x220 watt). Ezek meghajtásáról 4 db PP-AM8004-es négy csatornás erősítő gondoskodik, melyek teljesítménye egyenként 800 watt.

Eddig nem is tér el a két autó egymástól. Mivel az egyik egy kabrió, ezért a mélynyomók kiválasztásánál és a láda megtervezésénél már figyelembe kellett venni ezt a tényt. Ezért a zárt autóba 2 db NV-SW15 mélynyomó került (2x2500 watt), melyek megszólaltatásáról 2 db NV-AM16001 (2x1600 watt) monoblock gondoskodik. A nyomók egy speciális push-pull ládában kaptak helyet. A kabrióban a mélyeket 2 db PP-SW15E (2x1200 watt), melyeket 1 db NV-AM16001 monoblock erősítő hajt. Ezek a nyomók szintén egy speciális push-pull ládába kerültek. És hogy az autó még hangosabb legyen a platóra került 2 db kültéri hangfal, melyek teljesítménye egyenként 300 watt.

És hogy ne csak a hangzás, hanem a látvány is figyelemfelkeltő legyen, az autók teljesen egyedi fényezést kaptak. A látvány fokozása érdekében a HUMMER-ekre a Hella legnagyobb szériájába tartozó lámpái mellett jó néhány piros és fehér stroboszkóp is felkerült.