ÁgyúgolyóFutam 2010 - 1. rész

Kicsivel több, mint öt év telt el a legendás 2005-ös Ágyúgolyófutam óta, melyet akkori értékelőnkben az év legjobban szervezett rendezvényeként tartottunk számon. A folytatást 2006-ban sajnos kihagytuk, az idén újra feltámadt futamról azonban már nem hiányozhattunk – mint azt már biztosan mondhatom, nagy kár is lett volna kihagyni!

A készülődés – sorozatos deja-vu mellett – teljesen hasonlóan telt a legutóbbi rendezvényhez: a szervezőktől néhány nappal a start előtt megkaptuk a kis túlélőcsomagot, tehát azon tárgyak listáját, melyekre jó eséllyel szükségünk lesz majd a túra során. A csomag a már eddig is ismert furcsa és nem furcsa tárgyakon (mint pl. térkép, zseblámpa, fogó, iránytű, digitfényképező, távcső, földrajzatlasz, spárga, óvszer stb) külön kiemelve tartalmazta a Sárga Gumicsizmát (így, szép nagy kezdőbetűkkel) is, melyet egyelőre elképzelni sem tudtunk, mire kellhet majd. További újítást jelentettek a jelmezek: a péntek esti buliba szigorúan 70-80-as évekbeli retró cuccok, a rajthoz pedig valami saját fantáziánkra bízott öltözék lett dress code-ként megadva, így a rajt előtti 1-2 napra, szokásos kapkodás mellett meg is volt a fejtörés, mit és hogyan szerezzünk be.

ABBA-korabeli trapézfarmeres, színes inges, vicces-szemüveges parókás jelmezt végül sikerült egy helyi farsangi ruha kölcsönzőből beszereznünk, sárga gumicsizmát viszont egyszerűen lehetetlen találni (így kénytelen-kelletlen ilyen színű ragasztószalaggal oldottunk meg egy zöld példányt) a rajthoz azonban már nagyon kifulladtunk az ötletekből, leginkább a főként gyerekekre koncentráló kölcsönzők felhozatala miatt. Végül – és ezúton is köszönet a szegedi SING SING diszkónak a maszkokért – űrlényeknek öltöztünk be, a hatás kedvéért pedig még teletömtük a Honda utasterét Fusion alienekkel is (ha már ennyi van), péntek reggel pedig izgatottan, és a szervezőcsapatot ismerve mindenre elszántan indultunk az Aréna Pláza elé meghirdetett kiindulási ponthoz. Illetve azért nem mindenre: amilyen idiótán kinéztünk, nagyon reménykedtünk benne, hogy nem csak egyedül mi fogunk beöltözni :)

Szerencsére nem így lett: szokás szerint késve érkeztünk, így a nevezettek gyakorlatilag 95%-a már a helyszínen matricázgatta az autóját a szponzorok logóival. A versenyzők legnagyobb része igencsak kitett magáért, rengeteg ötletes jelmezt láthattunk a kitömött Tonna-Donnától kezdve a hippi öltözékig, az arab sejkekig, vagy a börtönkosztümig, így szinte feltűnés nélkül épülhettünk be a Föld bolygó élővilágába. Nagy örömünkre számos ismerőst üdvözölhettünk az indulók között, köztük a Futam.hu és a Dinamit Dob csapatát és néhány régi arc is visszaköszönt még öt évvel ezelőttről. Persze a többiek sem maradtak sokáig ismeretlenek, a remek hangulatban eltelt rajtot követően hamar összekovácsolódott az összesen 38 autó személyzetéből összeálló csapat.

A túrán egyébként igencsak vegyes felhozatal indult autók terén is, a legkomolyabb vas egy piros Ferrari California volt, de láthattunk oldtimer kategóriás öreg Lincoln Continentalt, Opel Speedstert, új Porsche Carrerát és Dodge Chargert SRT-t is, valamint szintén exkluzivitás-számba ment a Totalcar csapatának Tramp-je is, ami igen merész vállalkozásnak tűnt ezekre a megpróbáltatásokra. Persze nem mintha a komfortérzettől igencsak távol álló, a 2005-ös túra óta kb másfél centis rugóútig ültetett, 19 colos felnis S2000-ünk pont erre lett volna kitalálva, na de ugye mi kőkemények vagyunk (legalábbis az első nap közepéig még ezt gondoltuk).

A 2010-es túra merőben átgondoltabb koncepció alapján futott, mint az általunk is meglátogatott elődje. A jól bevált receptet (mindig az adott ellenőrző pontig történő autózás, majd az ott kapott feladat szerint a következő megtalálása) a szervezők nem csak az eddigiekben nem tapasztalt, ötletes feladatokkal és eseményekkel turbózták fel, de gyakorlatilag az egész túra köré egy komplett történetet gyártottak, melynek főszereplői maguk az indulók voltak. A sztori kezdetét egy néhány oldalas, profi kis képregény formájában kapta meg mindenki a rajtnál, ennek atmoszférája pedig az elejétől a végéig végigkísérte a rendezvényt, ahogy egyre inkább kibontakoztak a szálak. Mint egy jó krimiben, gyakorlatilag szinte semmi sem történt véletlenül, a menet közben kapott plusz infók és történések pedig a végére teljesen beszippantottak minket, így amellett, hogy a következő ellenőrzési pont helyét kibogoztuk, bőven volt még min rágódni útközben. Annyi biztos, hogy egy perc idő sem volt az úton befásulni.

Na de hogy is indult a történet?

A képregény szerint tudósok kis csoportja egy párizsi laborban egy új üzemanyag formuláját fedezte fel, amihez már csak egy sikeres teszt elvégzése maradt hátra. A két feltaláló, egy idős professzor és fiatal társa, Mike Foreman a hajnalba nyúló kutatást követően ezt már másnapra hagyják, azonban az infót azonnal kiszivárogtatja valaki a laborból, amit rosszarcú fegyveres úriemberek még aznap éjjel ki is rabolnak, felgyújtanak, majd végeznek mindenkivel, köztük külön kiemelten a titkárnővel, Gizikével is. Szerencsére Mike már hamarabb lelépett, a kutatás dokumentumainak saját példányát pedig magánál tartotta, azonban ezzel együtt neki is menekülnie kell, mert a fegyveresek őt is megtalálták. Mivel a rendőrség semmit sem tehet az ügyben, itt jön képbe az Ágyúgolyófutam gárdája, akiket a támadást sikeresen megúszott professzor bíz meg az anyag megtalálásával, amit Mike rejtett el valahol, egy levél, valamint a megtaláláshoz szükséges infók kíséretében. Ők pedig egy civil osztagot állítanak fel a célra, rallye-nak álcázva, és itt lépünk be mi a történetbe. Az utolsó oldalon még találunk némi elejtett infót, egyben az egyetlen nyomot, mely szerint gyaníthatóan egy sejk, Amir Al-Zayed kívánja megvásárolni a dokumentumokat. Őt pedig szintén beszervezték a futam lebonyolításába, hogy szem előtt tarthassák. Dióhéjban ennyi, a mezőny több turnusban rajtolt, az itiner érvényesítése után pedig borítékban rögtön kézhez is kaptuk az első feladatot, és nekivágtunk a Kerepesi útnak.

Kb. 100 métert tehettünk meg, az ekkorra már az arc-szauna szintjét megközelítő alien maszkok levétele után, újabb hasonlóságot véltünk felfedezni a 2005-ös futammal: egy nagy csapatnyi rendőr várt minket még a Hungária kereszteződése előtt, akik minden egyes Ágyúgolyós autót kiszedtek a sorból egy röpke ellenőrzésre. Szerencsére mindez sokkal kevesebb időt vett igénybe, mint anno, így megszokásból az M5 kivezető felé kanyarodva foglalkozhattunk a boríték tartalmával is.

1. ellenőrzési pont: Homokpuszta – totális káosz

Informátorunk jelentése szerint a megfigyelt alany legközelebbi felbukkanási helye egy puszta, a duna-menti síkság, a Duna-Tisza-közének homokhátsága és a Bácskai Löszhát által határolt terület, hol sok a homok, s ott a kertben a halászat sem ritka.
Utasítom az egységeket, hogy azonnal keressék meg, és foglalják el megfigyelési pontjaikat a fent említett területen!
Az akció hívószava: 31-1137-35

Visszatekintve, aznap talán ez volt a lehető legaljasabb feladat, mindezt pedig nem csak a saját tanácstalanságunkon mérhettük le. Földrajzból sosem voltunk túl jók, így maradt a google és a telefonos segítség, ezzel azonban még inkább összekavartuk magunkat. Végül kb. 20 perc netezés, térképforgatás és telefonálás után Jánoshalmát találtuk a megfelelő alanynak (ő ugye a bácskai löszháttal határos), abból tovább gondolkozva pedig Kunfehértó tűnt jó megoldásnak, mert ott ugye van tó is, és jó pár telekről lehet simán horgászni is. Kis pesti kavargászás után, a pályán Inárcs környékén beértük a Totalcar Tramp-et, és néhány további versenyzőt is, így gondoltuk jó nyomon vagyunk.

Útközben azonban nem hagyott nyugodni ez a számsorozat, a létező összes dolgot kipróbáltuk, beütöttük a számokat telefonba, hogy milyen betűket ad ha sms-t írunk, beütöttük helyrajzi számként a Google mapsbe, elkezdtük a képregény kockáit és szavait számolni a létező összes kombináció szerint, de semmi nem vezetett eredményre. Végül rácsörögtünk a Futam.hu csapatára, velük mizújs, megnyugtatásunkra ők is pont ugyanoda tartottak.

Az első pofon aztán a Kecskemétet Soltvadkerttel összekötő úton érkezett, mikor már velünk SZEMBEN érkezett 1-2 felmatricázott autó, majd Bugacpuszta felé lekanyarodni is láttunk valakiket. Visszafordultunk, de ekkor már ugyanazok az autók ismét szembe jöttek, és a tükörből még láttam, hogy a találkozást követően utánunk fordulnak. A tanácstalanság láthatóan totális volt, volt olyan, aki egészen Bajáig lement kertes halászatot keresgélni, mindenesetre Jánoshalma és Kunfehértó is hatalmas tévedés volt. Idáig szerencsére nem jutottunk el, és miután a fel alá rohangálás helyett már akár névről is ismerhettük volna az összes nőnemű útszéli egyéni vállalkozót, inkább megálltunk egy kúton kicsit összeszedni magunkat. Telefonon azt az infót kaptuk, hogy jól kapizsgálunk a számok és a szavak kombinálásában, csak lehet, hogy nem jó helyen. Gyakorlatilag egyetlen papír volt, amit még nem próbáltunk be, és ez a feladatot tartalmazó cetli volt, amin láss csodát, a 31-11-37-35 számú szavakat kikeresve „Homokpuszta, Halászkert” jött ki. Persze mire erre rájöttünk...

További gondot jelentett, hogy Homokpuszta nevű település gyakorlatilag nincs, és Google barátunk sem hozott semmi vele összeköthetőt, így a hagyományos térkép szerint belőttük magunkat Szalkszentmárton és Szabadszállás közé, ahová innen valami botrányosan rossz minőségű úton araszoltuk fel magunkat. Csaknem 2 és fél órával a rajt után sikerült megtalálni az első checkpoint-ot, ami történetesen egy Halászkert nevű étterem volt az út mellett. Szerencsére nem csak mi akadtunk el ennyire, a helyszín környékén már számos versenyzővel találkoztunk.

Itt találkozhattunk először a Sejkkel, akinek arab akcentussal vegyített magyarsággal feltett kérdésére adott helyes válaszunk után rögtön bizalmába fogadott, egy új borítékot, valamint egy dominót nyújtott át részünkre („ájándék”), és már indulhattunk is tovább.

2. ellenőrzési pont: Fülöpszállás – A Fal

A borítékban ezt találtuk: 05.26 + a madár is ezt csinálja + ás
AF ügynökeink téged várnak, a Szabó Tanya és a Vásártér között a zöld gyepen át. A terep veszélyessége miatt csak gyalogosan közelíthető meg. A szabályszegőket büntetéssel sújtjuk!

Mivel előttünk mindenki dél felé indult, mi is arra vettük az irányt, útközben pedig próbáltunk rájönni, mi is lehet ez a 05.26. Valamiért elsőre Pünkösd ugrott be, a madár meg ugye száll, ilyen települést azonban nem, viszont Tapolcán ilyen nevű hotelt hozott a Google. Viszont ez gyanúsan messze volt, majd perceken belül egy útjelző táblán megláttam a szomszédos Fülöpszállás nevét, innentől pedig már névnapok szerint, indirekte össze is raktuk gyorsan a feladatot.


Fülöpszállás meglepően jól ki van táblázva, így pillanatok alatt megvolt a helyszín, ahol jó 200 méteres gyaloglás után egy focipálya melletti autóban kellett a Pink Floyd-tól a The Wall-t hallgatni. A kérdés annyi volt, mire asszociálunk ebből, igazából nem volt nehéz rájönni a focipálya másik végén álló falra, mely körül egyébként érkezésünkkor a fél mezőny ott téblábolt fejvakarva. A falon összesen hét A4-es lapot találtunk felragasztva, melyen mindenféle betűtípusokkal, félmondatonként összekeverve, egy elég értelmetlen szöveget nyomtattak fel a szervezők.

3. ellenőrzési pont: Cece – Hatósági számkereső

Sorba rakás után a következő szöveget silabizáltuk ki a papírokból: „Figyelmeztetünk minden civilt, hogy Afrikában ismét álomkór terjed. Aki tudja, mi okozza, keresse fel a településen található hatósági autót, vizsgálat céljából. Védőital felvétele fokozottan ajánlott.”

Első gondolattól vezérelve a fülöpszállási kapitányságra vezetett az utunk, és láthatóan ezzel nem voltunk egyedül. Egy kis idő elteltével már az induló autók zöme a főtéren parkolt, vagy éppen keringett a rendelők, kórház és egyéb hivatalos szervek épületei között, vajmi kevés sikerrel – hatósági autó sehol sem volt, illetőleg egynek a sarkát láttuk a rendőrség udvarában lévő zárt garázsban, de egy árva lélek nem volt itt. Az autósok többen összeállva próbálták fejtegetni a feladványt, volt, aki a papírokon található egyező betűket párosítgatta össze, hátha kijön belőlük valami értelmes. Végül a megoldás is közös erővel született meg: a közelben volt megtalálható Cece, az álomkórt meg ugye mi okozza... hát, akkor keressünk talán ott hatósági gépjárművet.

Cecére érve nem kellett túl sokat bolyongani, egy hamburgeres mellett a főúton volt is egy régi amerikai rendőrautó, bent pedig már várt is minket a feladat: egyikünknek inni kellett valamit, másikunk pedig plusz pontokért egy telefonszámot kellett megtalálnia BÁRHOL a helységben. Nos, ez gyakorlatilag fullon volt régi amerikai rendszámokkal, így kis időbe beletelt, mire rájöttünk, hogy a számok éppen a helységben tartózkodó piros pólós fiatalember piros pólóján találhatók, tükörben rávasalva. Ezeket felírtuk – mint később kiderült, semmire nem voltak jók – a rendkívül kedves pultos lánytól (mint utólag kiderült, Ő is beépített ember) kapott szalvéta hátulján viszont egy Mike-tól kapott üzenet várt minket!

4. ellenőrzési pont: Tamási – A magenta, ami nem segít

Az üzenet így szólt: Menjetek a GPS koordinátára
=> 46 63 83 588
=> 18 28 33 973
és keressétek a piros AF-
a magenta segít nektek. Mike

A megadott koordináták Tamási lakótelepére vezettek, ott is egy hatalmas rózsaszín oldalúra mázolt panel tövébe, ahol magenta színű T-Systemes telefonfülke várt minket. Ide további két versenyzővel szinte egyszerre értünk oda, azonban bármiféle eredmény nélkül. A fülke sikertelen átkutatása és a környék átnézése után – mely során a végére már minden és mindenki gyanús volt, akit csak kis foltban is tartalmazott magentát, a következő opciók jöttek szóba:

• megpróbáltuk felhívni az előzőleg kapott telefonszámot, ami gyakorlatilag nem létezett.
• megpróbáltuk a vonalas készülékkel felhívni az előzőleg kapott telefonszámot, hátha az csak a telefonfülkéből tárcsázható – hát nem.
• mivel 6-os és 9-es is szerepelt a számban megpróbáltuk ezek minden létező kombinációját megcsörgetni – itt már valamennyire nyomra akadtunk, mert az egyik verzió működött, és ott egy nem kicsit ideges hang még mielőtt beleszólhattunk volna, azzal kezdte, hogy NINCS ÁGYÚGOLYÓFUTAM, ez egy traktorkereskedés. Vélhetően tehát más is küszködött a problémával :)

Végső elkeseredettségünkben a megoldást végül a szervezőktől kaptuk telefonon, mint kiderült, jó helyen keresgélünk, csak időközben a matricát valaki eltávolította a fülkéből... így tőlük kaptuk meg a továbbvezető telefonszámot, amin a továbbjutás infóit kaptuk. Még mielőtt továbblépnénk, megjegyezném, mindezt a műsort sanda mosollyal végignézve, az egyik ház tövében üldögélt egy 10 éves forma, rettentően gyanús kissrác, szintén magenta színű pólóban. Vagy lehet, hogy ezt már csak belelátom? :)

5. ellenőrzési pont: Gödre – de melyik?!

A szervezőktől kapott számot felhívva, a következő infót kaptuk egy kellemes női hangtól: „Hello, én vagyok az operátor. Jól jegyezzétek meg, mert csak egyszer mondom el. Megmondom, hova kell menjetek: Gödre. 90 percetek van, hogy odaérjetek. Tíz perc múlva kérek egy visszahívást tőletek.”

Akárhogy is néztük a GPS-t, Göd az bizony jóval több út másfél óránál, lassan a nap is a vége felé közeledett, kizártnak tartottuk, hogy oda kellene menjünk, majd még onnan vissza Lellére. A tanácskozást végül a fülke feletti házban lakó bácsi szakította félbe – nem hiszem, hogy beépített ember volt, bár már mindent el tudok képzelni – a lakótelep nyugalmát felzavaró tevékenységünket valószínűleg megunva ennyit kiáltott le a másodikról: „Gödre lesz az! Itt van tovább a 61-esen!”
És lőn.

A kellemes női hang még kb. 20 percig egyfolytában foglalt volt, végül mikor elértük, annyit kérdezett csak: melyik megyébe indultunk? Mondtuk, Baranya, erre jó utat kívánt és már mi is biztosak voltunk benne, hogy sínen vagyunk, akárcsak József Attila. Tamásiban egyébként kifelé menet is rengeteg versenyzővel találkoztunk mindenfelé, minden bizonnyal ez a lelopott matrica is csinált egy kis kavart, na meg mint utólag megtudtuk, a csapat egyik felét ide, a másikat pedig a SPAR melletti telefonfülkébe koordinálták. Ott meg ugye volt szám.

Gödre felé remek kis szerpentines utakon csapattunk a délutáni napsütésben, a cirka 50 km-es túra végén végül elértük a települést. Sőt, nem csak hogy elértük, végig is értünk rajta, és a falu végén egy csoportnyi sikoltozva integető kisgyereket leszámítva nem is találtunk senkit. Tőlük kérdeztük meg, láttak-e itt matricás autókat, és azok merre mentek. Erre a tábla előtti, ránézésre legalább 60 fokos földutas emelkedőre mutogattak, hogy oda mentek fel, majd le. Ez már itt gyanús volt, de ha már ők mondják... nagy nehezen felkínlódtuk magunkat az egysávos útnak sem nevezhető emelkedőn, de fent a jobbról templom, balról lucernás kombót leszámítva, semmit sem találtunk. Mint utólag kiderült, az elsők közül valóban valaki tévedésből feljött ide, utána a kissrácok – akik ezt ugye nem tudhatták – mindenkit felküldtek egy kicsit imádkozni :)

Az alatt a kb 20 perc alatt, míg sikerült ott fent megfordulni, észrevettem, hogy a GPS a falun túlra mutat, pedig Gödrét állítottuk be. Na, akkor nézzük.

A faluból kiérve másfél kilométer után ismét Gödrén voltunk, itt pedig szintén egy sportpálya mellett vártak minket, ezúttal egy Red Bullos autóval, ahol a Red Bull mobiljának böngészője segítségével kellett néhány kérdésre válaszoljunk. A feladat nem volt nehéz, kaptunk energiaitalt is, az utolsó instrukció aznapra pedig annyi volt, hogy siessünk, mert elhűl a vacsi.

Irányba álltunk, és célba is vettük Balatonlellét!

Végállomás: Hotel Lelle – egész szép idővel

Az utolsó szakaszon, a tökéletes erdei szerpentineken már kabrióztunk is egy kicsit, az egész napos klímázás / izzadás váltó után felüdülés volt kicsit kiszellőzni. Az öröm azonban nem tartott túl sokáig, Kaposvár környékén már teljesen beborult, a Balaton felé haladva pedig egyre erősebben fújt a szél is. További gondot okozott, hogy valahol Kaposvár után kezdtünk el kifogyni benzinből, a következő kutat pedig majd’ 40 kilométerre jelezte a GPS az út mentén. Vérbeli Ágyúgolyós ilyen apróság miatt visszafelé meg ugye nem megy, így maradt az egyre lassabb tempó, a pohár víz technika, felesleges nehezékek kidobálása stb :) Aki ismeri az S2000-est, minden bizonnyal jól tudja azt is, hogy a benzin bizony pillanatok alatt képes elfogyni, ha pedig kivillan a kis lámpa, akkor a helyzet már régen rossz. Tartalék kanna üzemanyagot ugye nem vittem (gyakorlatilag nem fért be sehova), így hatalmas kő esett le a szívemről, mire egy megjegyezhetetlen nevű község végén végre kibukkant egy AGIP felirat a házak mögül. Az élet furcsa paradoxonainak egyike, hogy a 45 literes tankba 47.2-t tankoltam, de ennél inkább az izgatott jobban, hogy a kényszerű tötyögés és a megálló alatt 4-en is beelőztek a mezőnyből. Itt egyébként már akkora szél fújt, hogy a motorháztetőt fogni kellett, az ablakmosót pedig vízszintesen vitte a levegőben, így egy csepp sem jutott a tartályba (az is ugye miért ne most fogyna ki), így a célig ki kellett bírnunk egy jó adag rovarbelsőség látványát a horizont felett.

A Hotel Lelle előtt nagy csinnadrattával fogadtak minket, a meglehetősen rosszra fordult idő ellenére is volt jó pár bámészkodó is a bennfentesek mellett. Végül este hétre, nagyjából kilencediknek érkeztünk be, viszont mint kiderült, ezen a túrán elsősorban nem az időeredmény, sokkal inkább az összegyűjtött pontok számítanak. Ezek közül maradéktalanul meg is csináltunk mindent, így elégedetten vehettük birtokba a kissé retró feelingben pompázó szobánkat.

Ezután kiadós vacsora, majd fergeteges retró buli vette kezdetét, némely résztvevőkön egyszerűen hihetetlen jelmezekkel. A hajnalba húzódó bulin még a piát is ingyen osztogatták, a rendkívül jó hangulatú estén a szerelemvonatozástól a Splash slágerekig pedig minden előfordult, utólag sajnálom, hogy ide nem vittünk fényképezőgépet :) végül reggel 4 óra felé próbáltunk egy kicsit aludni, hiszen még két nap megpróbáltatásai vártak ránk – és a java még csak ezután következett!

Az augusztus 27-i útvonal


Nagyobb térképre váltás
Folytatása következik!