Toyota Supra. A Skyline mellett a másik nagy kedvenc. Az Mk4 pedig igazi álomgép. A kortalan forma, a vadászgép belsőre hajazó utastér és az elnyűhetetlen lóerőgyár, a 2JZ. Régi szép idők... Ezek a fenevadak már 10 de akár 20 évvel ezelőtt is móresre tanítottak Ferrarikat, Lamborghiniket és egyéb sportautókat. Ma meg külön öröm egy autófanatikusnak, ha közelről láthat egyet. Legalábbis ami a hazai helyzetet illeti. A Végső Összecsapáson például mindjárt három is állt egymás mellett. Sartaj Singh számára is ez a modell testesítette meg az álomautót. 2015-ben aztán sikerült is vásárolnia egyet. Nyilván a 6 sebességes, turbós verzió volt az igazi vágyálom, de sajnos a pénztárcába nem lapult elegendő összeg, így be kellett érnie az automata szívó verzióval. Persze az elmúlt évek alatt sikerült összerakni olyanná az autót, mint amilyet Sratja szeretett volna. A 2JZ-GTE ma már 2 bar töltőnyomás mellett, E85 üzemanyaggal, 630 lóerőt produkál keréken mérve. Azonban gondoltak arra is, ha netán nem sikerülne E85-öt tankolni. Abban az esetben az ECU átprogramozza magát és visszavesz a nyomásból 1,2 bar-ra, de még így is 450 lóerő marad játszani. Ez ugyan "viccesen" hangzik, ismerve az 1000 lóerős verziókat, de ne felejtsük el, hogy ezt a kocsit minden nap használja a gazdája! Úgyhogy utcára bőven elég ennyi is. Pont a napi használat miatt került beépítésre az Airlift Performance levegős rendszer is, hogy mindig alacsony legyen a gép, de ha a helyzet úgy kívánja, akkor meg lehessen emelni kicsit, megkönnyítve ezzel a fekvőrendőrökön és felhajtókon való átjutást. A külsőnél sem esett túlzásba a "költő". A TRD szárny jól mutat és manapság ritka látvány ezen a típuson, hiszen manapság vagy valami bazinagy driftszárnyat erőltetnek fel, vagy csak simán leszerelik a légterelőt. Az első lökhárító Varis Ridox termék csakúgy mint a küszöb és a diffúzor. A kerékjáratokban Work Meister S1 felnik forognak. A háromrészes görgők elöl 9,5, hátul pedig 10,5 szélesek, az átmérőjük pedig 18". A gumik 255/40 és 285/35 méretűek. A beltérben mindössze az üléseket cserélték le Braum székekre. Valóban nincs három oldalnyi leírás a kocsiról, de hétköznapra sokan elégedettek lennénk ennyivel is! Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 



 

Forrás: Super Street