Az E21 nem volt annyira sikeres mint az E30, pedig az első generációs hármas formája, a kiscápa, a retro autósok egyik kedvence lehetne, de mivel nem létezett belőle igazán sportos modell, a 323 volt a csúcs, ezért inkább a gyűjtők számára érték, illetve létezik belőle épített verzió is, de azok levegős futóművel, többrészes, klasszik felnikkel és letisztult karosszériával rendelkeznek. Svédországban viszont van egy ember, Christoffer Åström, aki egyrészt remek fantáziával bír és hozzá ügyes is, mivel fényező, a fémet is jól tudja formálni és a műanyagozáshoz is ért, ezzel a kombóval pedig elég látványos dolgokat lehet alkotni. 
(Akit esetleg érdekel a fickó munkássága, keresse fel Instagram-on @custom_by_coffa felhasználónév alatt! ) 
 
Lássuk mi változott az autón és kezdjük kívül! 
A karosszéria teljes felújítást és fényezést kapott és a választás a Sikkens 245 feketére esett. Ezt töri meg a motortér, fekete bázisára fújt Candy Red, arany szemcsékkel gazdagon megszórva és végül 10 réteg lakk. Ez így együtt olyan csillogást eredményez, hogy nehéz levenni róla a szemünket. Az autó alaposan kiszélesítették és old school módon, fémből készültek ezek, elöl 60, hátul pedig 120mm-rel szélesebb a bódé. A 318i első rácsai kerültek beépítésre és szimpla fényszórók világítanak a dupla helyett. A sötétített fényszórókhoz remekül passzolnak a sötétített irányjelzők és hátsó lámpák, a lökhárítókat pedig összedolgozták és nyoma sincs a gumi csíkoknak. A visszapillantókat is eltüntették az autóról és felkerült egy első toldat és egy hátsó szárny alumíniumból. 
 
A megnövekedett kerékjáratokban már simán elférnek a BBS 090 felnik, elöl 9, hátul 10x17 méretben, fekete közepekkel és arany csavarokkal és a peremek is feketék. 205/40 és 245/35 gumik kerültek felszerelésre és állítható D2 futómű engedi a kasznit a kerekekre. 
 
A motortérben eredetileg egy M20B23 sorhat dolgozott, amit 2,7 literre hízlaltak fel, dízel főtengellyel, M20B20 hajtórudakkal, 84.5 mm-es dugókkal. Beépítésre került egy 304°-os Schrick tengely, Schrick 090 szeleprugók, tripla 44mm-es Weber karbik, egyedi kipufogórendszer, ami dupla végekben végződik és középen jön ki az autó alól. A motorhoz 5 sebességes ZF váltó csatlakozik, Sachs kuplungszerkezettel és az erő végül sperrdiffiben érkezik a hátsó kerekekhez. 
 
Már csak az utastér maradt hátra. Elöl-hátul Passat CC ülésekben foglalhatunk helyet, ami nagyon meglepő! Ehhez igazították az ajtókárpitok bőrözését is. Nardi fakormány, egyedi váltókar, egyedi fa váltógombbal és egyedi fa kézifékkar jelentik a főbb változtatásokat. 
A szórakoztatásról Excursion Audio beépítés gondoskodik, MXT közepekkel és magassugárzókkal, SHX 15 D2 mélynyomóval, HXA 45 MKII, HXA 85SQL és HXA 3K MKII erősítőkkel. 
 
Ez egy olyan showcar, amit egyébként használni is lehet, erő is van benne, de közben kényelmes is. Kicsit azokat az időket juttatja eszembe, amikor még nem a felnik és a levegős futóművek voltak a tuning alapjai és ettől még jobban tetszik! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car