A Mazda MX-5 még mindig nagy kedvenc. A kis kétüléses roadster könnyű, jól vezethető, sportos, fiatalos és még sorolhatnám. A stance kultúra képviselői is felfigyeltek rá és számtalan "kitört" kerekű építést látni a neten. Szerencsére vannak kivételek, akiknek nem az a legfontosabb, hogy szikrázzanak, hanem használják is a kis méregzsákot. Chris Baker pont ilyen forma. Nem is ismeretlen az angol autósélet résztvevői számára. Korábban egy K11 Micra-t vadított meg. MX-5 is volt a kezei között, amivel nem volt éppen túl szerencsés. A turbós, terepmintás kisautóval vidámon csapatott, aztán valamitől lángra kapott az autó és kiégett. A legtöbben ilyenkor kicsit visszavonulnának nyalogatni a sebeiket, de Christ nem állította meg egy kis tűz. Azonnal elkezdett kutatni a megfelelő donor után. Rövid időn belül sikerült is megtalálni a megfelelő alapot, ami egyenesen Japánból érkezett és ott sem sima utcai autóként, hanem touge versenyeken volt használva. Akik behajózták az országba, leszedték amire szükségük volt és Chrisnek ott is volt a tökéletes alap, amire építkezhetett. Felkerült a Mazdaspeed lökös a légterelőkkel és toldattal, amikre érdemes odafigyelni, mert könnyen elvághatják a lábat. A Jass Performance rejtett indexek, amik légbeömlők is egyben, Lo-Pro fényszórók, megaritka Garage Vary géptető, Kanspo küszöbök, szegecselt ívek, Lotus Exige diffúzor, KG Works "kacsafarok" szárny, új hátsó lámpák és az óriási Garagestar hátsó szárny. Végül az autó megkapta a Honda ametiszt lila árnyalatát. A megfelelő úttartásért HSD Dual Tech coilover szett gondoskodik, Cobalt toronymerevítővel és TR Lane GPD csövezéssel. A kerékjáratokban Work Meister S12P felnik forognak, az autóhoz képest, morcos méretben. A 9x15-ös görgőkre, kicsit ducibb, 205/50-es gumikat húztak. Na most már van úttartás, leszorítóerő, de minderre valóban szükség volt? A válasz egyértelműen: igen! Ugyanis a gyári motor kapott egy Eaton MP45 kompresszort, egy intercoolert, RX-8 injektorokat, Fujitsubo 4-2-1 leömlőt és még pár apróságot, amitől sokkal agresszívabbá vált a vidám kisautó. A megnövekedett teljesítmény mellé erősebb fékekre is szükség volt, amit mart és fúrt tárcsák, Ferodo DS2500 betétek és fém fékcsövek segítenek elő. Ahhoz képest, hogy a külső versenystílusú, a beltérben már nem ennyire vad a helyzet. Az Mk2.5 műszerfalát építették be és az ülésekkel, váltóalagúttal, ajtókárpitokkal együtt bebőrözték. Az Mk1 ajtókárpitokat átalakították, hogy illeszkedjen az újabb modell műszerfalához. A rádiót áthelyezték és helyére AEM műszereket építettek be., Ezen felül karbon, alumínium és egyéb apró kiegészítők sora költözött az utastérbe, kezdve a fogantyúktól egészen az indexkarig. Apró érdekesség a Mitsubishi Eclipse szellőzők beépítése a gyári műszerfalba. A szórakoztatásról JVC KD-X220 fejegység, Hertz HSK 165.5 komponens szett, FLI 300-as erősítő gondoskodik. Elég vegyes így az autó, de amúgy tök praktikus is, hiszen kiugorhatunk kenyérért, de azzal a lendülettel a helyi pályán is csapathatunk kicsit, ha jut rá idő. Nektek hogy tetszenek az ilyen jellegű építések? 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car