Ha az ember arra adja a fejét, hogy teljesen egyedi autót akar építeni, nem árt ha igazán ért hozzá és az sem baj, ha utánajár a hivatalos engedélyeztetéseknek is, hiszen mit ér a rengeteg munka, ha utána csak egy szobor lesz az adott autóból?

A 914-Boxergarage egy olyan német műhely, ahol nagyon értenek a Porsche modellekhez, legyen szó javításról, motorépítésről vagy éppen teljes felújításról. Denis Kunze 1976 óta szerelmese a márkának és 2016 óta már a hobbijából él. Még korábban kipattant a fejéből egy gondolat, amit aztán megvalósított és 2500 munkaóra után megalkotta ezt a hatkerekű 944 pick up-ot!

Az alap egy Porsche 944, amit meghosszabbítottak és így most 205 centiméternyi plató áll rendelkezésre és így kapott helyet a harmadik tengely is. Hátul Audi 200 Turbo híd található Panhard rúddal és KW állítható futómű is beszerelésre került. Elöl a 968 3 literes motorja hajtja az autót, amit természetesen teljesen felújítottak beépítés előtt. A felnik elöl 7, hátul 9x17-es BBS-ek egy 993 Turbo alól, 205/50 és 255/40-es gumikkal szerelve. Az autó megkapta a 944 S2 frontját, a harmadik légbeömlővel együtt, 924 Carrera GT fényszórókat és targa tetőt is, ami leszerelés után a platón, egy külön rekeszben kapott helyet. Apropó plató! Tölgyfa burkolat és lenyitható hátsó ajtó teszi különlegessé. A fényezés Porsche Continental Orange árnyalatú, amihez a teljesen felújított és bőrrel behúzott belső is passzol, legalábbis ami a varrást, az ajtókárpitokat valamint az ülések közepét illeti.

A legszebb az egészben, hogy teljesen hivatalos építésről beszélünk, úgyhogy még a szigorú, német szabályok mellett is vidáman lehet használni a furcsa szerkezetet, amit Denis ki is használt és az autó elkészülte óta több mint 1000 km-t ment a platóssal, most pedig itt a lehetőség, hogy valaki átélhesse ugyanezt napi szinten akár, mivel az autó eladó!
 
A 175.000 eurós vételár megemésztéséhez szükség van egy kis időre, de ha figyelembe vesszük, hogy mennyi időt öltek bele és milyen minőségben készült el az autó, akkor talán nem is olyan borzasztó az ára, bár nem hiszem, hogy a cikk elolvasása után mindenki kapkodni fog a telefon után.
 
Mindenesetre IDE KATTINTVA találtok még pár képet!