Az M5 mindig is az a modell volt, amiben tökéletesen elfér a család, kényelmesen lehet vele utazni, de ha úgy akarjuk ,akkor igazi vadállat válhat belőle és kioszthat néhány csúnya pofont azoknak, akik bepróbálkoznak a lámpánál. Ez ráadásul hatványozottan igaz az újabb változatokra, mivel alapból turbós motorral gyártják őket és rengeteg lehetőség rejlik bennük. Persze megvenni legnehezebb, mivel ha már volt pénz a kocsira, az utólagos okosításra is biztos jut majd. 
 
Stan Petreikis, Litvániában nőtt fel és korábban álmodni sem mert arról, hogy M5 lesz a tulajdonában. Sőt! Ő már annak is örült, ha megkaparinthatta a családi Mazdát, amivel a Ladák és Moszkvicsok között igazi versenyzővé válhatott. Persze mindenkinek megvan a maga ellenfele, így Stan is beleszaladt időnként egy-egy E30-ba, amik szépen helyretették a lelkivilágát, illetve ezek okozták a BMW függőséget később. Viszont a sors valamiért nem akarta, hogy BMW-vel rajoskodjon, ezért először egy 190-es Merci volánja mögé tudott beülni, amit aztán rendesen összetört és jó ideig kórházban próbálták a sérült gerincét helyretenni. Ekkor a szülei azt mondták, hogy nem vehet magának erős autót és végülis így jutott hozzá egy Subaru Impreza-hoz, ami sima 2 literes szívó motorral volt szerelve, de Stan mindenképp azt akarta, hogy úgy nézzen ki mint egy WRX. Na és itt kezdődött a tuning iránti szenvedély. 
 
Miután Angliába költözött, viszonylag hamar megvehette első BMW-jét, ami egy E90 335i volt. Mondanom sem kell, hogy hamar sikerült alaposan felhúzni a motor teljesítményét, de hiányzott a legendás M-es életérzés, ezért aztán lecserélte egy E93 M3-ra. Itt is sikerült kicsit változtatni a dolgokon és egy kompresszor szettel hamar 650 lóerős lett az M3. Azonban hiába az erő, ha nem lehet rendesen útra vinni. Stan többször indult gyorsulási versenyeken, de valahogy nem sikerült jó rajtokat vennie, ezért csillant fel a remény, amikor megtudta, hogy az F90 M5 már összkerékhajtással fog piacra kerülni! 
 
Ezt a hírt pár év várakozás követte, hiszen még két év volt mire egyáltalán a szalonokba került az új M5, aztán meg arra kellett várni, hogy elérhető legyen az ára is, de végül csak sikerült egy jó vételt kifogni és az is biztos volt, hogy nem fog gyári állapotban maradni, hiszen a tuning függőséget okoz, még ha Stan eleinte csak használni akarta a kocsit és élvezni. 
 
Kezdjük ott, hogy az Alpinweiss szín nem tetszett Stan-nek, ezért Vampire Red pirosra fóliáztatta a kocsit. A piroshoz remekül passzolnak a karbon elemek, ezért AC Schnitzer karbon első toldat, féklámpával ellátott karbon diffúzor, hátsó szárny, oldalsó légbeömlők, karbon vesék, karbon visszapillantóházak kerültek a kocsira. Tovább haladva az AC Schnitzer vonalon, ültetőrugók és AC3 Flowforming felniket csavaroztak a kocsi alá, amiknek mérete 9 és 10x21 valamint 275/30 és 285/30 Michelin Pilot Sport 4S gumik feszülnek rajtuk. A jobb fékhatás érdekében karbon-kerámia fékek váltották a gyári darabokat. 
 
Persze hamar megtudta azt is, hogy a motorban rengeteg tartalék van, úgyhogy a 4.4 literes dupla turbós S63, RK Autowerkskovácsolt belsőt kapott, aminél Carrillo hajtórudakat és CARR csavarokat használtak CP dugattyúkkal, RK-Spec csapágyakkal és természetes új tömítésekkel. A gyári turbók helyére GTX3076R darabok kerültek és GruppeM karbon légszűrőház. A kipufogó AC Schnitzer és karbon végeken keresztül engedi a szabadba a hangját. A teljesítmény 1000 lóerő, amivel azért elég jókat lehet autózni azt gondolom. 
 
Az utastérben M Performance kormány, AC Schnitzer váltófülek, karbon díszlécek jelentik a változást. Stan viszont a szórakoztatást is fontosnak tartotta, ezért egy elég komoly audio beépítést is intézett a kocsiba, amiknek az egyes elemei a gyári helyre kerültek. Accuton Automotive, HK, JBL és Zapco elemekből áll a rendszer és nem csak jól szól, de a csomagtartóban látványos beépítést is találunk. 
 
IDE KATTINTVA megtaláljátok a képeket a részletekről. 
 
 





 

 

Forrás: Fast Car