Az E92 M3 egy különleges alkotás, benn minden jóval, amit a BMW mérnökei alkothattak. Egy M3 alapból kimaxolja a vezetési élményt és közben megvan az elegancia is, amitől egyszerre válik kívánatossá minden korosztály és minden nem számára. Azonban az E92 M3 nem csak ezért különleges, hanem azért is, mert ez az egyetlen V8-as motorral gyártott M3. Ettől pedig már a megjelenése pillanatában klasszikussá vált. A kezdeti ár után volt némi visszaesés, de most újra elkezdett felkúszni a használ példányok ára és ha eddig nem vettél ilyen autót, egyre kisebb az esély rá, hogy megengedhesd magadnak.
 
Phil is tudta ezt és még időben lecsapott egy gyönyörű, hófehér darabra. Azonban Phil nem az a típus, aki megelégszik a gyári változattal, még akkor sem, ha az egy sportmodell vagy inkább sportos csúcsmodell. A karbon koptató, a küszöbtoldatok és a hátsó szárny feketesége pont csak annyira töri meg a hófehér külsőt, hogy ne legyen tolakodó, viszont kiemelje az autó gyönyörű formáját. Itt nincs szükség túlzásokra, de az ültetés nem maradhatott ki. Phil nem bízta a véletlenre a dolgot és Airlift Performance szettet épített a kocsi alá. Ennek köszönhetően pedig simán rá lehet engedni a BBS LM felnikre a kasznit. Sajnos a felnikről nagy a titkolózás, de biztosak lehetünk benne, hogy a közepeken olvasható 8,5 nem vonatkozik ezekre a görgőkre. A felnik mögött méretes fékek lassítják a kocsit és az arany nyergeken ott van a kötelező M logó.
 
Az S65B40 egy kiváló V8-as motor 420 lóerővel és 400Nm nyomatékkel. Akár 8300-ig is lehet forgatni és ebben a tartományban már igazán félelmetes hangja van. Ne akarjuk az átlagos BMW V8 motorokhoz hasonlítani ezt a motort, mivel ez egy hegyezett, a motorsport világához közel álló erőforrás, ami minden fordulatszám tartományban, ugyanolyan vehemenciával indítja meg az autót. Azonban Phil itt sem elégedett meg a gyári motorral és még egy G-Power feltöltőt is felszerelt. Úgyhogy van hang és erő is.
 
Az utastérben is történtek változások. A BMW Performance ülések ritka darabok és nem látjuk minden modellben, viszont nem hiszem, hogy létezik jobb választás ezeknél. A kormány is Performance termék (vagy utólag átalakított változat, ezt sajnos nem tudom biztosan.) Csapottaljú, Alcantara-val húzták be és a felső karimába épített HUD jelzi, hogy mikor kell váltani valamint néhány fontos információt közvetít a sofőr számára. Bár nem hiszem ,hogy Phil versenypályán feszegetné az autójának határait, de ez is egy olyan kiegészítő, amire minden kék-fehér rajongónak beindul a nyálelválasztása.
 
Alex Pfeiffer fantasztikus képeket lőtt erről a csodáról, amit IDE KATTINTVA elértek, da ha IDE nyomtok, akkor egy videót is találtok a kocsiról! 





 

 

Forrás: Stanceworks