Talán a legrosszabb rémálmunkban történik olyan, hogy a kész, szépen megépített autónkkal elindulunk egy kiállításra/találkozóra, majd út közben, egy hangos csattanást követően kiszállva azt tapasztaljuk, hogy a lökhárítók leszakadtak, a szélesítéseket szétverték a felnik és a kész autó, sokkal inkább tűnik bontószökevénynek, mint showcar-nak. Persze a hazai utak minőségét ismerve talán nem is lepődnénk meg, de Jose pontosan ezt élte át és azzal a lendülettel amivel megindult, fordulhatott vissza. A legtöbben ilyenkor lehet, hogy inkább feladnánk az egészet, vagy egy darabig nem foglalkoznánk a projektautóval, de Jose inkább meglátta benne a lehetőséget és újra összerakta Subaru-ját. 
 
Felkerült egy komplett, Varis widebody kit, kiegészítve Galvez Customs diffúzorral, első spltterrel, oldalsó légterelőkkel és tartókonzolokkal, illetve CS küszöbök is felszerelésre kerültek, azonban a teljes képhez szükség volt Black Top Aero hátsó szárnyra is. Az autó teljes fényezést kapott és Electric Blue árnyalattal fújták le, viszont a hátsó szárny középső eleme és VIS Racing karbon géptető esetében a szánszálas minta töri meg a kékséget. A kerékjáratokban Work Meister S1R, háromrészes felnik forognak, 11x18 méretben, 265/35-ös Falken Azenis gumikkal szerelve, amik Prevail feliratokat is kaptak, a felniket pedig Sickspeed kerékcsavarok tartják a helyükön. Az ültetésről Airlift Performance levegős rendszer gondoskodik, V2 vezérlővel. 
Kicsit a motorral is foglalkoztak. A szívóoldalon COBB, a kipufogónál pedig Invidia termékek segítik a ki-és belégzést, illetve utóbbinál Q300 égetett végek engedik a szabadba a motor jellegzetes hangját. Érdemes még megemlíteni a Grimmspeed burkolatokat és a TurboXS intercoolert valamint lefújószelepet is. 
A motor teljesítménye 281 lóerő keréken mérve. 
 
Az utastérből is száműztek néhány gyári alkatrészt. Bride GIAS II Low Max ülések, Vertex kormány, Works Bell kormányagy, 4 pontos Takata övek, Billetworkz váltógomb és néhány VTN technológiával készült piros karbon betét jelentik a főbb változtatásokat. A Wayfab Creative durván beépítette a cosmagtartót és gondoskodott a szórakoztatásról is. iPad Mini fejegység, amit egyedi konzolba építettek be a műszerfalba, adja a jeleket a JL Audio erősítőknek és mélynyomóknak. 
 
A Subaru így már újra teljes értékű showcar és Jose is boldogan használja, viszont jobban oda fog figyelni a jövőben és igyekszik kikerülni a kátyúkat, mert bizony az USA-ban is vannak rossz minőségű utak! 
 
Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Pasmag