Tudom, kicsit sok lesz az Audi-s tartalom, de most ezek bukkantak fel itthon és végre vannak érdekes hazai autók, úgyhogy örüljünk neki! Tamás S3-as Audi-ja több szempontból is érdekes.
Egyrészt ott van a különleges fóliázás, másrészt elég komoly megpróbáltatásokon ment át, mire erre a szintre eljutott, de erről meséljen inkább Ő maga! 
 
" Hol is kezdjem?
2017-ben került hozzám az autó, teljesen gyári állapotban.
Minden kicsiben kezdődött. A haverokkal szépen lassan mindent kezdtünk átalakítani. Fekete Audi jel, ültetőrugó, picit nagyobb felni stb. Aztán ahogy telt-múlt az idő, mindig egyre komolyabb célok kezdtek kirajzolódni a fejemben. Állítható magasságú futómű, kicsit komolyabb nagyobb felnik, kipufogórendszer.
Később egy saját kézzel készített airride került az autó alá és egy szett 19-es Bentley felniszett. Kezdett kevés lenni a gyári 210 lóerő, ezért meglátogattam Dukai Sanyit (DS Performance) aki írt rá egy elég beteg programot, ami gázelvételnél visszadurrogott. Nagyon élveztem addig, amíg elvették a forgalmit.
2018 augusztusában megkezdődött a visszaalakítás és sok-sok próba a beíratásra, sajnos sikertelenül. 
Állt az autó majdnem 1 évet, ezalatt sokat nem változott, viszont a motortuning alkatrészek gyűltek a polcon. 2019 júliusában sikerült levizsgáztatni az autót és ismét lendületet kaptam, illetve a barátok buzdításával, ismét elkezdődött az auto visszaalakítása.
Első lökös falazás, sárvédők újrafújása, kipufogó visszarakás, airride, stb. Közben egyik barátom megvette az akkori felniszettem és elkezdtem keresgélni, hogy mi az ami sportos és nem takar sokat. A választás a Japan Racing JR11-re esett. A motortuning alapja a fék, így jött a “nagy” fék projekt, ami egy Porsche Cayenne első, 6 dugattyús és hátsó, 4 dugattyús nyeregből, 370 mm-es TTRS és  330 mm-es tárcsából áll, dupla nyereggel.
Eközben megkezdődött a dizájn tervezgetése is.  Körülbelül a huszadik tervet kaptam a fóliástól amire végre rábólintottam.
Jelenleg a motor még épülőfélben van, ami adatok terén, 400-450 lóerőt fog tudni. Itt szeretném megköszönni az összes barátom segítségét! Nagyon hálás vagyok nekik, illetve a Szabó fóliának a remek munkáért, Brenner Gabinak a motoralkatrészekért, Sándor Em-nek a motor összerakásáért és mindenkinek, aki támogatott és pozitív visszajelzést ad az autóval kapcsolatban!"
 
 
Az tuti, hogy ezzel a szettel nehéz észrevétlennek maradni, de a tuning sosem arról szólt, hogy hétköznapi autókkal járjunk.
A képeket Balaskó Roland készítette, aki ezek szerint nem csak a drónt kezeli profi módon!