National 8 - Autós találkozó

National 8 - Autós találkozó

A már hagyománnyá vált ,,National' -rendezvények következő eseménye idén sem maradhat el.

Nyáron, azaz június 14-én, Horton újra dübörögnek a lóerők és füstölnek a gumik.

Köszönjük az eddigi töretlen érdeklődéseteket és a sikert, amelyhez Ti vezettetek el minket!
A részletes programokkal később jelentkezünk, de annyi biztos, hogy idén sem szeretnénk csalódást okozni, sem felhozatalban, sem programokban!

Várjuk kiállító cégek, autósok jelentkezését. Előre foglalható helyek mind a klubok, mind magánszemélyek részére elérhetők, de kérjük időben jelezzétek az igényeket.

Az idei évben (mivel elmaradt a Retro- és Oldtimer találkozónk, a június 14-i rendezvényünkön lehetőség van az ilyen stílusú és korú autók kiállítására is!

A TOP kiállítói helyeinkre KIZÁRÓLAG regisztráció és ellenőrzés után kerülhettek be. Kérünk mindenkit, hogy ide meg se kísérelje a reget, az, akinek nem elég színvonalas az épített járműve! Akiknek visszajelzünk, ők bejutnak ezekre a limitált parkoló helyekre.


Üdv! NTC Team

Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
Hazai rendezvény
Szervező
National Tuner Club
Kezelő(k)
GomezGTS
Helyszín
Hort,
Dátum
2014.06.14 - 2014.06.15
Kezdés
11:00
Befejezés
00:00
Kontakt
Kerek Ádám
Mobil
+36/30-237-3206
E-mail
[email protected]
Web
www.facebook.com
Facebook
www.facebook.com
Programok
Gyorsulási verseny, Autókiállítás, Autós találkozó, Klubtalálkozó, Autó szépségverseny, Hangnyomás verseny
Térkép
Te is részt veszel ezen a rendezvényen?

Iratkozz fel Te is az eseményen megjelenők listájára, vagy nézd meg, ott lesznek-e a haverok!

Miért hasznos kiemelni a rendezvényeket?

Ha szeretnéd, hogy kedvenc autós eseményeid nagyobb reklámot és látogatottságot kapjanak, a kiemelés segítségével tudod az összes rendezvényes oldal jobb szélén, saját bannerrel megjeleníteni őket. A banner a hozzájuk feltöltött fejléc-képből készül automatikusan, a remek lehetőséget pedig a rendezvény SMS útján történő szponzorálásával érheted el.

Az SMS-szponzorálás szabályai

A rovatunkba feltöltött összes esemény egyedi ID-vel látjuk el. Ezt a számjegyekből álló azonosítót alább találod, a szöveges üzenet létrehozásához pedig erre lesz szükséged a későbbiekben. Rendezvényeink közül az öt legtöbb szponzorációval rendelkező kerül a kiemeltek közé.

SMS szolgáltatás átmenetileg szünetel

A kis- és nagybetűk között nincs különbség, viszont nagyon figyelj arra, hogy a kódot a helyes formátumban küldd el, fokozottan érvényes ez az egyes szavak közötti szóközökre! Szintén fontos, hogy az SMS-t szöveges üzenetben küldd el, tehát ne adatként, vagy MMS formátumban. Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem.

Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod.

Az SMS-szponzorálás működése

A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz.

Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik.

Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz. Az első öt, legtöbb kredittel rendelkező rendezvény automatikusan - kiemelve, bannerrel - megjelenik a carstyling.com összes rendezvényes aloldalán megtalálható "Kiemelt rendezvényes" boxban. A kiemelt rendezvények a szponzoráció időtartama alatt tetszőlegesen módosíthatók, ha azonban törlöd, a hirdetéssel együtt a kreditek is elvesznek róla.

Emelt díjas SMS üzemeltető partnerünk:
Netfizetés.hu Kft

Vissza a rendezvényhez
Hozzászólások
Ha Te is hozzá szeretnél szólni, jelentkezz be!