Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!

A német CarTech az eddigi egyik legkomolyabb tuningot készítette el a Fiat 500-ashoz. A „Coppa” névre keresztelt zsebrakéta, a módosítások után 240 lóerőt és 380 Nm nyomatékot teljesít, mellyel az eddig látott mezőnyben igen előkelő helyezést ér el, motorikusan egyedül a H&R és a Hamann konverziója előzi meg.

A módosítások lelkét a nagyobb turbófeltöltő, intercooler, a módosított légzés, kipufogó oldalon pedig az Akrapovic titánium kipufogórendszere jelenti. A gyári 135 lóerőhöz képest jelentősen megnövekedett teljesítményhez mérten, a gyorsulási adatok is igen komolyan változtak: 5.9 másodperces 100 km/órás gyorsulás, és 1:16-os köridő a Hockenheim Ringen, ami pontosan 6 másodpercet ver rá a széria 500-asra.

A Coppa (jelentése olaszul: „csésze”) kaszni terén is elég rendesen átalakult. Ahol csak lehetett, súlyt csökkentettek, továbbá masszív légterelő szett került felszerelésre, hatalmas beömlővel ellátott első, diffúzoros hátsó lökőssel, küszöbökkel, valamint egy jókora szárnnyal kiegészítve.

Az autó az ATS pillekönnyű felni garnitúráját kapta, melyre állítható futómű segítségével ültették rá a kasznit.

Kattints a képen a galéria megtekintéséhez!