Az idei NAIAS nem szűkölködik a kis példányszámban épített szuper sportautókban sem. Közülük az egyik legérdekesebb a Falcon F7-es, melynek jelenleg létező egyetlen eladott példányát mutatták be a nagyközönségnek - nem is kis sikerrel.

Az agresszív tekintetű roadstert egy michigani tuning műhely, a Mach7 jegyzi, az üdvöskét pedig a többi amerikai egyedi gyártmányú szupersportautó - úgy mint a Saleen S7, vagy az SSC Ultimate Aero - olcsóbb alternatívájának szánják.

A Mach7 csapat alaphelyzetben a Dodge Viperhez készítendő optikai-aerodinamikai szettekre specializálódott, mindezek tükrében már kicsit érdekesebb, hogy saját sportautójukat a Chevrolet V8-as LS7 blokkja köré építették. Az egyedülálló kaszni alumíniumból, a hozzá tartozó légterelő elemek, lökhárítók karbon felhasználásával készültek, a teljes autó tömege pedig mindössze 1,264 Kg-ban állapodott meg.

A hétliteres középmotor 620 lóereje - hatsebességes váltón keresztül - a hátsó kerekeket hajtja, a maximális nyomaték pedig 813 Nm formájában érhető el. Az állórajtos 100 km/órás sprint mindössze 3.3-3.6 másodpercet vesz igénybe, a végsebességet 320 km/órára becsülik, míg a negyedmérföldes futam ideje bizonyítottan 10.9 másodperc.

A Falcont egyedi fejlesztésű, nyomórudas futóművel szerelik, mely sport rugókkal és állítható lengéscsillapítókkal, valamint ABS fékrendszerrel szerelnek.

A Show alkalmából igencsak feltűnő, metál-narancsra fényezett gép 20 colos Forgeline könnyűfém felniken gurul, melyekre elől 235/35, hátul 335/30-as nagy teljesítményű abroncsokat húztak.

A Falcon F7 ára, felszereltségtől függően 195,000 dollártól egészen 250,000 dollárig (61 millió HUF) terjedhet, a cég reményei szerint 15 darabot már idén, 25 darabot jövőre, majd évente további 100-100 darabot le tudnak majd gyártani belőle. Kérdés, mennyire lesz majd piaca a gépnek. Árban mindenesetre verhetetlen, legalábbis ha a Saleen S7 $550,000, vagy az SSC 650,000 dolláros vételárát vesszük alapul.

Falcon F7 track test