BMW rajongóként, az E82 széria megjelenésekor, egyből felcsillant a szemem, hogy megkaptuk az E30 igazi utódját. Méretei, vezethetősége, felszereltsége, számomra teljesen a hármas széria ikonikus modelljére emlékeztetett, ráadásul létezik belőle az 1M (Nem M1, mert az az E26 típusjele maradt) ami igazán fürge és kiváló vezetési élményt nyújtó darab. Persze az ritka és drága is, viszont a 135i kiváló alternatíva lehet, ha valaki sportos kupét szeretne magának.

Reagan Somers számára is az egyes jelentette az álomautót, bár első autója egy Jeep Cherokee volt, ezt követte egy E90 335i, amit egy másik 335i váltott, igaz, az már 600 lóerővel rendelkezett. Eztuán még beújított pár BMW-t míg eljutott az E82-ig, és természetesen ez sem egy átlagos 20d, hanem a már említett 135i kupé.

Csakúgy, mint a korábbi autói esetében, itt sem maradt érintetlen semmi. Sőt! A Clinched által forgalmazott widebody szett tejesen átrajzolja a kisautó formáját, amihez még hozzájön a Seibon E92 M3 stílusú, karbon motorháza, a tökéletes kontrasztot pedig a Vinyl Frog gyémántfehér fóliázása adja meg. A szélesítés mellé szükség volt megfelelő méretű kerekekre is.  A Heritage Okayama-dir Wheels felnik elég jó választásnak bizonyulnak, az elöl 18x10.5 -35, hátul pedig 18x14 -50 méreteikkel. Ezekre 235/35/18 és 305/30/18 gumikat húztak, ahhoz pedig, hogy könnyedén felszerelhessék a görgőket, osztókörmódosítókra volt szükség. Rózsaszín 326 Power kerékcsavarokkal lehet rögzíteni a felniket, mögöttük pedig fúrt-mart tárcsák lassítják a 135i-t. A futómű levegős, és Airlift Performance elemekből áll, 3p vezérlővel, airlift lengőkarokkal, két darab kompresszorral, és egyedi konzolra szerelt tartállyal, amit LED világítással bolondított meg az Exotic Motorsport. Meg kell még említeni a GodSpeed állítható lengőkarokat, amivel aztán végkép agyig lehet dönteni a kerekeket. A motortérben VRSF intercooler, VRSF leömlők, nyitott rendszer és MHD Stage 2 program jelenti a változást.

Reagan szereti az autóját jelenlegi állapotában, de persze nincs megállás, és már a további terveken töri a fejét, amik között a teljes 1M konverzió és a motor komolyabb megpiszkálása szerepel. Utóbbi esetében 4(!) darab turbó felszerelése is szóba került, amik a motorháztetőn keresztül fogják jelezni a külvilág felé, hogy ott valami komoly szív dobog.

Ha szeretnéd követni az autó sorsát, akkor IDE kattintva megtalálod Reagan Instagram fiókjának linkjét!