A második nap, vagy ahogy Mi nevezzük, a Fő nap, mindig óriási tömeggel, egy kis kuszasággal és fantasztikus hangulattal jár. Ilyenkor megtelnek a pavilonok látogatókkal, az autók tulajait és a standok vezetőit, kérdésekkel bombázzák és nincs megállás egészen zárásig. Idén sem volt ez másképp. Pontosan még nem tudni, hogy mennyien látogattak ki, de erősen rekordgyanús a dolog. Mindenesetre az A pavilonban elég hamar elfogyott a levegő, a driftarénában folyamatosan mentek a páros csaták, az off-road szekcióban pedig rendesen verték a port a terepjárók.
Egy kicsit átnéztünk a többi pavilonba is, ahol szintén nem volt túl sok szabad hely és a kiállítók rendesen kitettek magukért. Mind autók, mind hangulat tekintetében. A Road Hogs Hungary – Beamerz – 29s Körzet – E36 Idiots például akkora bulit csapott, hogy simán azt lehetett gondolni, hogy ez bizony már az afterparty része! Veretős zenék, táncoló kiállítók. Lehet, hogy nem mindenkinek jön be ez a fajta dolog, de az biztos, hogy el lehetett bulizni estig a standon. Körülöttük viszonylag nyugodtan üldögéltek a többiek, persze már sokkal lazábban, mint a beköltözés napján, hiszen ilyenkor már meglátogatják egymást a különböző csapatok tagjai és fogy némi alkohol is, viszont idén a szervezők külön felhívták a figyelmet a mérsékelt alkoholfogyasztásra, hiszen gyerekek is látgatják a rendezvényt. Nagyjából sikerült is betartania mindenkinek a szabályokat. De nézzük inkább milyen autókat találhattunk a pavilonokban!
A B Pavilonban, mindjárt a bejárattal szemben, a ’50 Brothers által kiállított hot rod-ok és egyéb klasszikus amerikai csodák foglalták el a helyet. Akinek bejön ez a fajta életérzés, az biztosan megtalálta a számára legkedvesebb gépet. Ebben a pavilonban lehetett megnézni a nyereményautót is és lehetett regisztrálni a vasárnapi sorsolásra. Itt egész nap hosszú sor állt, ami nem meglepő, hiszen 1 db teljes árú belépőjegy áráért, valaki megnyerheti a Ford Mustangot! A többi standon kisebb csapatok és más hobbitunerek állították ki különleges masináikat.
A D Pavilonban az ismertebb tuning klubok autóit nézhetik meg a látogatók. Csak néhány név, a teljesség igénye nélkül: Cruisin’ Cars: Szly és barátai ismét hozták a letisztult stílust. A National Tuners és a North East Company egy standon mulatott egész nap. Piriczki Laci kicsit megint variált a Fabia-n, de volt Fiat Stilo, Honda Civic, Audi A4 és még sok egyéb érdekesség. Itt találjuk még a Varilla Prod. csapatát, ahol Erdős Christopher E91-es, fekete BMW-je van a középpontban. A Gerilla Garage-nál Kiszely Máté vadult meg és alakította át (Nem tudom, hogy ez-e a megfelelő szó rá….) 36-ját. Aki eddig nem látta, az mindenképp nézze meg, de valószínűleg cikk is fog róla születni, mert teljesen elmebeteg dolog született! Velük szemben a Rat Garage tagjaival találkozhattunk, akik a szokásos baráti körrel érkeztek a rendezvényre. VW-k voltak többségben, de ezt mondani sem kell.
Nehéz lenne minden egyes standról részletesen beszámolni, úgyhogy azt javaslom, hogy aki teheti, használja ki a szép időt és látogasson ki az idei AMTS-re, mert garantáltan megtalálja a kedvencét!
A kedvcsináló végén pedig essen szó egy kicsit a délután kialakult helyzetről. Sokan mondták, hogy rendőri irányításra lenne szükség. Azt gondolom, ha mindkét irányba mindössze egy-egy sávon lehet elhagyni a rendezvény területét és egyszerre megindul mindenki záróra után, akkor lehetne hívni bárkit, akkor sem lenne gyorsabb a haladás. A lámpák olyan rossz ütemben váltanak, hogy nem tudnak sokan áthajtani. Az is igaz, hogy már viszonylag hamar megtelt az összes parkoló, de ez is annak tudható be, hogy rengetegen érkeztek a szombati napon. Nincs jó megoldás rá, úgyhogy mindenkitől türelmet kérünk! Délután még nagy sürgés-forgás lesz a színpad környékén és megválasztják az idei Miss AMTS-t, kisorsolják a nyereményautót, valamint átadják a díjakat is! Érdemes lesz ma is kinézni! 
 
Képekért köszönet: Bércy Bálint Photgraphy