Ahogyan tavaly, idén is összefutottunk a világ egyik legismertebb autóépítőjével, az Overhaulin' műsorból ismert Chip Foose-zal. Foose rendszeres vendége a SEMA Show-nak, rendszeresen tűnik fel a partnerei standján szervezett közönségtalálkozókon. Hihetetlen népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a dedikálásai során mindig óriási sorok várakoznak rá, gyakran már egy órával a meghirdetett időpont előtt is.

Idén már az első napon sikerült elcsípni a Mestert, hogy szignóztassuk vele a jó előre megvásárolt Foose rendszámunkat. Mivel az elsők között értünk oda, még kifejezetten kommunikatív kedvében volt, így tudtunk kicsit mesélni neki az itthoni tuning szcénáról, na és persze az AMTS-ről. Kicsit meg is lepődött, hiszen a legtöbben saját részre és névre dedikáltatják az ereklyéket, mi azonban úgy gondoltuk, hogy ezt a rendszámot Nektek, egészen pontosan oldalunk facebookos követőinek ajánljuk fel.

From Mr. Foose


Mindenkinek persze nem adhatjuk oda egyszerre, így egy kis játékkal sorsoljuk ki, kié is legyen ez a nem mindennapi ajándék. A feladat nagyon egyszerű:

Ossz meg saját facebook oldaladon legalább egy, az idei SEMA Show-val kapcsolatos cikkünket. Hogy milyen bejegyzést írsz hozzá, teljesen Rád van bízva, mindössze annyit kérünk, hogy a végén szerepeljen a #sema2016 és az #amtsvegas hashtag (ez viszont kiemelten fontos, hiszen csak így fogjuk megtalálni a bejegyzéseiteket).

A játék (magyar idő szerint) 2016. november 9-én 23:59-ig tart, a nyertes nevét pedig itt az oldalon tesszük közzé és üzenetben értesítjük a november 10-i nap folyamán. Egy kis segítség: aktuális SEMA Show-s cikkeink itt gyűlnek, az elkövetkező egy hétben még jó pár darab lesz.

 

Forrás: Carstyling.hu