VW Caddy. Egy remek platós, amivel ki lehet lógni a sorból egy konszern találkozón. A szokásos trükköket használva remek kis hobbigépet lehet kihozni belőlük és garantált a siker találkozókon. Azonban mindig vannak olyanok, akik nem a kitaposott utat követik, hanem saját elképzeléseket valósítanak meg. Ilyen a Fly Garage is. Fogták a kis platóst és teljesen szétkapták, hogy aztán összerakjanak valami különlegeset. A Caddy USDM Rabbit frontot kapott, ami első lámpákból, szélességjelzőkből és lökhárítókból áll. A hátsó részen az egyedi Fly Garage felirat és a beépített féklámpa dobja fel a látványt. A lemezek alatt végig becsövezték a kocsit, de ez nem látszik. A padlólemeznél Mk1 kabrió, míg a tetőnél a 3 ajtós egyes lemezeit használták fel. Az üzemanyagbetöltőt átalakították légbeömlővé, az ex motorteret pedig teljesen kipucolták és oda költözött be az üzemanyagtartály, a hűtő, az akkumulátor. Végül pedig lefényezték a képeken látható árnyalatúra az egész autót. A futómű elől Ford Ka, hátul pedig Audi A6 alapokra épített, KW állítható szett, amit poliuretán szilentek, egyedi alvázkeret, állítható lengőkarok egészítenek ki. A kormánymű Opel Insignia-hoz való, csakúgy mint az első féknyergek, amik 296-os tárcsákat kaptak. Hátul Mercedes S500 nyergek és 280-as tárcsák lassítják az autót. Körben EBC  betétek és fém fékcsövek teszik hatékonyabbá a lassítást, valamint hidraulikus kézifék is beépítésre került. A tengelyek végeire Corvette C4 felniket csavaroztak, amik elöl 8,5 hátul 9x16 méretűek, 195/40 és 215/35-ös gumikkal. Na de most jön a lényeg! A platóra, középre építették be a motort, ami egy Audi A6-ból érkezett. A 4,2 V8 egyedi motortartó bakokon ül, manuális váltóval, komplett Turbo Works kipufogó rendszerrel, könnyített lendkerékkel, K&N olajhűtővel és Simota légszűrővel. Már maga az ötlet is brutálisan hangzik, de beépítve fantasztikusan néz ki. Természetesen a beltér sem maradt érintetlen! Amerre csak nézünk, a csupasz fém felületek köszönnek vissza, de azért még így is van elég látnivaló. Mirco WRC versenyülések Takata övekkel az autó színéhez passzoló bőrrel behúzva. Egyedi csövezés. Nardi kormány, MoMan műszerek és egy tabletet is beépítettek a gyári Mk1 műszerfalba, amit ezután bebőröztek. Azt gondolnánk, hogy egy újabb "trailer Queen" született, de a tulaj nem azért csinálta, hogy aztán körbecipelje egész Európán. Nem, ez nem egy szobor! Ez bizony használva lesz! Legalábbis ezt mondja a gazdája. Még több képet IDE KATTINTVA találtok! 





 

 

Forrás: Fast Car