A Mitsubishi Starion sosem jutott el arra a szintre ,mint a Mazda RX-7 vagy éppen a Nissan Z. Pedig hátul hajt, turbós motor dolgozik benne és két ajtós is, mégsem sikerült nagy sikereket elérni vele. Észak-Amerikában Conquest néven futott és Plymouth-Dodge-Chrysler szárnyai alatt elég jó sikereket ért el az SCCA szériában. Az eltelt évek alatt már többen felfigyeltek rá a benne rejlő lehetőségek miatt. ilyen ember például Mikie Sorrel, aki olyannyira beleszeretett a kocsiba, hogy már hat darabot épített át. Egyik ismertebb építése egy ezüst példány, 500 lóerős 1JT-GTE motorral. A képeken látható autónak viszont története van. 

Mikie még a középiskolában ismerte meg Tanner White-ot, aki inkább visszahúzódó arc volt, viszont nagyon értett az autókhoz. Épített mindenféle gépet, motort cserélt bennük, turbót, kompresszort pakolt rájuk, szóval főleg gyors autókat rakott össze. Egyik nap egy Starion-nal ment suliba és Mikie ekkor szeretett bele az autó formájába. Ugorjunk kicsit előre, amikor Mikie és Tanner már nem voltak osztálytársak, hanem egymástól messze élték életüket. Mikie megtudta, hogy Tanner balesetet szenvedett, ráadásul nem is kocsival, hanem egyszerűen leesett a lépcsőn és ez volt az a pillanat, amikor Mikie eldöntötte, hogy a barátjának tiszteletére, csinál egy különleges Starion-t, amiben V8 motor dolgozik. 

Az autó orrába egy 5,7 literes GM LS1 motor került beépítésre, Brian Tooley Racing stage 3 tengelyekkel, hajtórudakkal, szeleprugókkal. Egyedi motortartóbakok tartják a motort, ami egyébként Plazmaman szelepfedeleket is kapott, valamint hosszú leömlőket és Borla kipufogót. A motorhoz T56, 6 sebességes manuális váltó csatlakozik, ACT Stage 2 kuplunggal. Innen MKS Motorsport kardán adapteren és egyedi kardánon keresztül jut el a hátsó kerekekhez az erő. a rendszert Haltech Elite 950 ECU fésüli össze. Mit is jelent ez számokban? 418 keréken mért lóerőt és 540 Nm nyomatékot, ami egyáltalán nem hangzik rosszul. 

A futómű D2 Racing termék és MKS Motorsport poli szilentek teszik még merevebbé az egészet. Érdekes, hogy a fékek esetében megmaradtak a gyári darabok. A felnik esetében sem történt változás. A gyári gurigákra Toyo gumikat húztak. A karosszérián sem történt semmilyen beavatkozás, úgyhogy sokan beleszaladhatnak abba a hibába, hogy bepróbálkoznak a lámpánál, viszont gázadásra rögtön tiszta, hogy itt bizony csúnya pofonok lesznek kiosztva. 

Az utastérben a Haltech IC-7 műszeregység, a MOMO kormány és NRG gyorscsatis kormányagy illetve az 8 Ball váltüógomb jelentik a változást. 

Egy évig tartott az építés és rengeteg egyedi alkatrészt kellett legyártani, hogy minden összeálljon, de minden perc megérte. Tanner 6 órányira élt Mikie-től, aki kocsiba pattant és elgurult megmutatni az autót. Hiába esett az eső azon a napon, Tanner végtelenül boldog volt, hogy láthatott egy olyan Starion-t, amit Ő is meg akart építeni korábban. 

Szerettem volna valami nagyon magasztos befejezést ide írni, de inkább KATTINTSATOK IDE az eredeti cikkért és képekért, majd nézzétek meg Tanner arcát, hogy mennyire őszintén boldog az autó láttán. Sokkal többet mond minden szónál. 


 

Forrás: Super Street