A Battle of the Builders versenyre már bejutni is óriási megtiszteltetés, valamelyik kategóriában győzni pedig az egyik legnagyobb eredmény, amit autóépítő elérhet. Ide már tényleg valami igazán durva mutatványra van szükség és Las Vegas-ban, a SEMA idején, ez különösen kemény kihívásnak számít. Cole Marten-ra már a virtuális elődöntőn felfigyeltek és várható volt, hogy sikeres lesz autója, de azt még talán Ő sem gondolta, hogy a BOTB - Young Guns kategóriában elhozza a harmadik helyezést. 

Az alap egy 1992-es Nissan Skyline R32 GTR. Ez már önmagában jól hangzik, de ez balkormányos, ami komoly munka eredménye, mivel ezekből nem létezett csak jobbos kivitel. Amiben viszont egyedülálló, az pedig az, hogy ez az első összkerekes 2JZ motoros építés a világon! Ehhez pedig egyedi első diffit, váltóalagutat és adaptert és hidraulikus kontrollerre volt szükség. A motortérben, mint említettem, 2JZ motor figyel, de úgy, hogy olyan a látványa, mintha lebegne a helyén. Ez annak köszönhető, hogy egyedi csővázat készítettek és teljesen kipucolták a motor környékét, így nem látunk vezetékeket és csöveket sem. A karosszériát alaposan kiszélesítették, de nem a megszokott módon, hanem egybedolgozták a kasznival és így 15 centiméterrel szélesebb a már alapból sem keskeny, gyári változatnál. A géptető egyedi légbeömlőt kapott, de a sárvédőkre is jutottak nyílások, valamint az első koptató/splitter/légterelő, illetve a hátsó diffúzor is saját gyártás. 

A JZ motort egyébként teljesen újraépítették egészen az alapoktól, egyedi leömlőt kapott, amit Cole hegesztett és a turbó alul kapott helyet. A motor 1000 lóerős ( mint minden 2JZ, ugyebár hahota) az autó alsó része is teljes porfestést kapott. A háromrészes Work Equip felnikre 285/40R17 gumikat szereltek. A beltérben egyedi műszerfal, a balosítás miatt amúgy is az kellet volna, digitális műszeregység és a középkonzolban érintőképernyős laptop kapott helyet, így menet közben is lehet programozni a kocsit. A sofőr és utasa Sparco ülésekben élvezheti az utazást, bár kétlem, hogy ez a kocsi keményen lesz majd használva a későbbiekben. 

IDE KATTINTVA további SEMA tartalmakat találtok! 



 

Forrás: Carstyling.hu