A SEMA Show-n nem volt nehéz izgalmas autókat találni, a probléma sokkal inkább az volt, hogy jusson idő mindegyikre, ami kicsit is megpiszkálta a fantáziámat. Ugyanis az első nap után rájöttem, hogy lehetetlen alaposan körbejárni minden csarnokot, megnézni minden autót, beszélgetni a tulajokkal. A Toyo Treadpass területére háromszor is visszamentem, de egyszerűen nem volt lehetőségem úgy körbejárni az ott kiállított gépeket, mint ahogy elképzeltem, pedig ott aztán tényleg volt mit nézni!

Itt van például a képeken látható Merkur. Igen, Merkur, nem pedig Sierra. Vagyis technikailag nevezhetnénk annak, de ennél azért kicsit bonyolultabb a dolog. Észak-Amerikában külön márkakánt jelent meg a modell és a Mercury-Lincoln kereskedésekben lehetett rendelni. Nem lehetett Sierra-ként forgalmazni, mivel a GM által gyártott GMC Sierra már használta ezt a nevet, az Oldsmobile Ciera pedig nagyon hasonlóan csengett. Így inkább a Mercury nevet használták, csak éppen a német megfelelőjét és megszületett a Merkur XR4Ti. Amíg Európában az XR4i 2,8 literes Cologne V6 motorral gurult ki a gyárkapun, addig az amerikai változatban 2,3 literes, négyhengeres, turbós Lima motor dolgozott, és innen ered a Ti jelzés is. Talán ennyi elég is a történelemleckéből. Nézzük inkább, hogy mitől különleges a SEMA-n kiállított gép!

A JH Restoration által épített autó 3 és fél évig készült mire elérte jelenlegi formáját. Ez is egy remek példa arra, hogy „odaát” sincs kolbászból a kerítés, és nem mindenki engedhet meg magának pár hónap alatt elkészülő műalkotásokat. Mindig annyit tudtak foglalkozni az autóval, amiennyit a pénztárca engedett. Jesse és Jordan Heny régóta ismeri az autót, mivel egy barátjuk kocsija volt még a fősulis időben. Eredetileg az volt a terv, hogy egy RS klónt építsenek, illetve egy olyan változatát az eredetinek, ami a mai divatnak megfelelő.

Haladjunk belülről kifelé!

Az utastérben minden eredeti. A változás leginkább a korhű kárpitozáson érhető tetten, mivel az eredeti Recaro üléseket sikerült a ’80-as években használt anyaggal behúzni, és ebből jutott az ajtókárpitokra is. A kék műszerfal is teljesen eredeti, a kormány pedig tökéletesen illik az autóhoz. A Dakota Digital óracsoport kiváló választás volt a projekthez.

Teljesen egyedi bodykit került az autóra, amivel 10 centiméterrel szélesebb a kupé. Átdolgozták az első lökhárítót is, de hátul megmaradt az RS szárny. A hűtőrács is módosított változat. A különleges kék árnyalat a BASF palettájáról származik és a különleges kék szín, Ford Area 51 nevet kapta, ami egyébként az új Bronco egyik gyári színe. 

A futóműnél Q1A lengéscsillapítók, Corvette C6 és Ford Mustang alkatrészek kerültek beépítésre. Wilwood fékek gondoskodnak a megállásról, amire szükség is van, hiszen az eredeti motor kikerült és a helyére egy 2,3 literes EcoBeast motort pakoltak a kazántérbe. Ez tulajdonképpen egy módosított EcoBoost erőforrás, 475-500 lóerő körüli teljesítménnyel. (Az autó súlya kevesebb mint 1200kg…) A motorhoz Tremec TKX 5 sebességes váltó csatlakozik, hátul pedig Mustang 8.8-as diffi tekeri meg a kerekeket. Apropó kerekek! American Racing VF529 felnik forognak a kerékjáratokban, természetesen Toyo Proxes R888R gumikkal szerelve.

Annyira jó volt látni élőben ezt az autót, és csak azt sajnálom, hogy nem tudtam beszélgetni az építőkkel. Eddig is bevállaltam volna egy Sierra-t, de ezek után még erősebb a birtoklási vágy. Kár, hogy ezeknek is elszállt az ára…..