Imi még gyári állapotban vette ezt az egyest 2014-ben. Az elsődleges cél az volt, hogy munkába járjon vele. Aztán a cég elköltözött és ezzel együtt, emberünk kapott egy céges kocsit is. Na és itt szabadultak el a dolgok, hiszen a "daily"egyből hétvégi autóvá változott és innentől lehetett átalakítani saját szájíz szerint. Úgyhogy Imi gyorsan megrendelte az állítható futóművet és letekerte az autót. Közben a fényszórókat is kicserélte divatosabb darabokra. Ezután a gyári lökösök helyére M-es darabok kerültek, és a Motorsportos széria ülései költöztek az utastérbe. A felnik a Japan Racing termékei. A JR21-ek elöl 8, hátul pedig 9x17-es méretűek és 195/40 valamint 205/40-es gumik feszülnek rajtuk. Ennek örömére még lejjebb került az autó, de sajnos elöl nem lehetett rendesen koppra engedni, mert egyrészt nem bírt beállni vele az udvarra, másrészt, teljesen vezethetetlenné vált volna a kocsi. Mindannyian tudjuk mit jelent ez! Beindult a kattogás és egyre jobban valószínűbbé vált, hogy levegős futómű fog az autó alá kerülni. Ebben pedig a LowFabrik segített Iminek és egy komplett szettet építettek az autóba. Szép lassan összeáll a komplett M felszereltség. A külső már teljesen az, belül pedig még pár apróság hiányzik, de a tetőkárpit, ülések, övek már megvannak. Hátul még az AC Schnitzer szárny és az LCI lámpák jelentik a változást a gyárihoz képest. A kipufogónak igazán erős hangja ven, pedig csak a hátsó dobot távolították el és 60-as csövet hegesztettek fel a helyére 70-es végekkel. További tervek között egyedi, többrészes felnik szerepelnek, valamint egy új színt is el tudna képzelni a tulaj, de hogy fényezve vagy fóliázva lesz, az még kérdéses. A lényeg az, hogy ilyen remekül összerakott egyes BMW-t ritkán látni! Minőségi alkatrészekből rakták össze és mivel nem gyakran nyúlnak a típushoz, ezért garantált a siker bármerre is gurul vele Imre. Szép munka! Fotókért köszönet Miim Photo-nak! Ismét fantasztikus képeket készített! Hamarosan a komplett galéria is felkerül!