Vannak olyan napok, amikor céltalanul böngészem a Használtautót, hátha találok valami izgalmasat. Itthon azért nem hemzsegnek a beteg átépítések, de persze az Egyesült Államokban más a helyzet. Ott aztán simán lehet találni olyan gépeket, amire egyszerűen nem is talál az ember megfelelő jelzőt. Ilyen a képeken látható Honda is.

Az Integra Type-R egy elég jól használható autó, pörgős, 200 lovas motorral. Ma már nem találni túl sok eladó példányt, ami pedig eladó, azért szép árat kérnek a tulajok. "Odaát" viszont volt valaki, aki nem elégedett meg a gyári motorral és annak teljesítményével és készített egy igazi vadállatot, aminek betöréséhez férfinak kell lenni a kormány mögött!

Első pillantásra egyből feltűnik a szélesített és letisztult bódé. A hátsó sárvédők már sejtetik, hogy itt több van egy egyszerű motortuningnál. Aztán bepillantunk az utastérbe és ott a váltókarra leszünk figyelmesek. Ezután rögtön szaladnánk előre, hogy belessünk a géptető alá, de ebben az esetben erre nincs szükség, mert mindjárt az ülések mögött találjuk a lényeget! 8,2 literes V8 figyel a hátsó ülés helyén, amire ráaggattak két turbót is, biztos ami biztos! Az 1970-es Cadillac Eldorado-ból származó motorhoz a gyári, 3 sebességes váltót szerelték.

Erre került felszerelésre a két darab 65 mm-es turbó és két darab 950 CFM karbi is és két darab intercooler. A futómű környékén is történtek változások. A gyári cuccok helyére az Eldorado bölcsője került és a hajtás minden eleme, ugyanis ez a típus eredetileg elsőkerék-hajtású. Így most az Integra középmotoros, hátsó kerekes autóvá változott!

Ezzel viszont a vezethetőség katasztrofálissá vált. Ugyanis most elég nagy súly nehezedik hátra, elöl pedig elég könnyű a kaszni még megtankolva is. A kereskedő megpróbált kicsit odalépni, de az autó annyira kiszámíthatatlanul viselkedett, hogy nem merte rendesen elrúgni neki, pedig biztos van benne kraft. A másik kellemetlen tényező az, hogy rögtön az ülés mögött figyel a motor, ami hangos, iszonyat hőt termel és mivel a turbók pont fejmagasságban vannak, a lefújószelepektől könnyedén megsüketülhet az ember.

Ezek után mindenki felteszi a kérdést, hogy mi értelme az egésznek és ki fog kifizetni ezért az izéért 28.000 dollárt? Erre senki sem tudja a választ, de biztos lesz olyan beteg forma, aki meglátja benne a lehetőséget és ha kicsit dolgozik a beltérben, akkor akár még használhatóvá is válna a kocsi, bár a vezethetőség még mindig borzalmas lenne. Ebből is látszik, hogy Amerika a korlátlan lehetőségek hazája, de ez nem mindig sül el jól. Még több képért KATT IDE! 




 

Forrás: Jalopnik