A 3M által kifejlesztett fóliát már régóta használják különféle ágazatokban, többek közt hadiiparban tankok színének megváltoztatására, versenyautókon, buszok, taxik oldalán reklámok megjelenítésére. Azonban most lehetőség nyílt bárki számára, hogy ezen módszer segítségével megváltoztathassa autója külsejét. Az egész művelet kis gyakorlattal körülbelül 2 napot vesz igénybe és az eredmény magáért beszél. A fólia (ha nem csukjuk oda a kocsit) 3-4 évig marad a helyén sérülésmentesen és az alatta lévő festéket sem amortizálja, sőt védi. Tartósságát jelzi még, hogy akár a gépi autómosót is kibírja.
Galériánkban egy BMW 335i átalakulása követhető nyomon, feketéről fehér színűre – mint látható, a munka gyakorlatilag az autó érdemi szétszerelése nélkül történik, és vélhetőleg olcsóbb is, mint egy „hagyományos” teljes festés. Megfelelően ügyes dekorosokkal a végeredmény pedig nem más, mint lenyűgöző, az egyszerű használatnak köszönhetően viszont az már most valószínűsíthető, hogy a legnagyobb megrendelők között minden bizonnyal a profi autó tolvaj bandák is ott lesznek.
Habár a mindennapi használatra szánt, festésre hajazó fóliázás valóban újdonság, a matrica alapú átszínezés természetesen nem a 3M agyszüleménye. A szakma nagymestereiként ismert Foliatec, valamint a CFC (Car Film Components) matt, karbon, vagy texturált mintázatú, teljes autót érintő munkáit már az eddigiekben is láthattunk, legfőképp az idei Tuning World Bodensee bővelkedett az ilyen jellegű alkotásokban. A 2008-as attrakció - a rengeteg, divatos fekete-fehér textúrába burkolt autó mellett - egy kívülről kompletten kígyóbőrbe, belülről pedig karbonba csomagolt Dodge Viper volt.
Vagy gondolhatunk kicsit korábbra is, a Hamann Black Miracle Ferrarijára, ami szintén egy az egyben matt fóliában, és megfoghatatlan színekben pompázva tette tiszteletét tavaly hazánkban is.
Mindez pedig innentől már nem csak a nagyok játéka.
X
Jelenleg ezt olvasod: Átfestés helyett átfóliázás?
nézd...minden relatív..mondtam..ha a tulaj igy jól érzi magát a gépébe..akkor legyen.Én is fujtam olyan melót,hogy nekem nem jött be..a tulajnak igen...izlések és pofonok tudod
én általában valósághű képeket festek.....ezek,mint a képen is..bárki felfujja akinek van kézügyessége ezekhez a lángok koponya bigyóhoz..de ez egyébként a silányabb fajta ahogy nézem...a lángok miattilyet amcsira sem fujnék semmi pénzért
nem kell helyesbitened..ha valami igényesen szépen van megfujva...tök mindegy milyen gépen van.....szerintem nem nagyon ismered az airbrush lehetőségeit....de ezen ne vitatkozzunk ámmert mondhatnám....a matricázás egy gépre...az autók szégyene...de én ugy vagyok vele..és ez a lényeg..tök mindegy mi van egy autón...a tulaj jól érezze magát..legyen amcsi magyar japán vagy hottentotta
kinek mi tetszik....nekem a matricázás a gépre nem tetszik..láttam már párat..és nem minősiteném...az airbrusnak sokfajta formája létezik.....alkoholos filc..na az jó
Írtam neked az oldaladra.
Üdv!