A Mercedes specialista AMG első embere, Volker Mornhinweg az új év alkalmával határozottan kijelentette, hogy a lőerő versenynek részükről ezennel vége: véleménye szerint eljött az ideje annak, hogy más eszközökkel javítsák az autók menetteljesítményét. Akadnak azonban még szép számmal olyanok, akik továbbra is a nyers erőt részesítik előnyben.

Az egyik ilyen "elvetemült" csapatként ismert Renntech is inkább ez utóbbira esküszik, mi sem bizonyítja mindezt jobban, mint hogy a korábban bemutatott 722 lóerős McLaren SLR 722GT koncepciójukat egy kicsit még tovább gondolták. Az idén huszadik születésnapját ünneplő floridai csapat egy 777 lóerős fenevaddal állít emléket a kerek évfordulónak.

A korábbi változatra is nehéz jelzőket találni a teljesítmény terén, a legújabb üdvöske esetében ez pedig már hatványozottan igaz. A jól bevált V8-as 5,4 literes kompresszoros erőforrás a kúrát követően közel 338 km/h-ás végsebességre képes. Bár a plusz 55 lóerő nem tűnik soknak, a hajtáslánc, valamint a hűtés terén ilyen adatok mellett számos további változtatásra volt szükség. Külön mesét érdemel az akár 100% zárást produkálni képes differenciálmű, a megerősített futómű, valamint a rendkívül könnyű, középcsavaros monoblock felni garnitúra, melyre a Nitto abroncsait húzták.

A 200 mérföld feletti száguldozáshoz hangolva pedig a kaszni elemei és a légterelők is teljes átdolgozásra kerültek.

Az ünnepi SLR-ből limitált szériában mindössze 20 darabot gyártanak még az év folyamán, minden bizonnyal nem a vékonyabb pénztárcájú réteg számára.