Rendezvényünk egyik sztárvendége lesz Gáspár Laci, aki ezúttal elsősorban nem megszokott oldaláról mutatkozik be a nagyközönségnek. Az immáron 4 nagylemezt maga mögött tudó énekes évek óta a tuning megszállottja, maga építi autóit, driftelni tanul – most azt is megnézhetjük, mivel!
Laci 2005-ben kapott rá az autótuning ízére, akkoriban vette meg Mitsubishi Lancer EVO VIII-asát, melyet motorikusan teljesen átalakított: a nagyobb turbónak, coolernek és a vezérlés átalakításának köszönhetően csaknem 500 lóerőt hozott ki a járgányból, mindemellé a kuplung, a váltó és természetesen a futómű is cserére került.
Az autó átalakításához kizárólag minőségi import alkatrészeket használt fel, több darabot is egyenesen japánból, vagy az USÁból szerzett be – ennek köszönhetően pedig számos ismeretségre tett szert, amit a későbbi autói során rendre kamatoztatott is.
Az igazi áttörést azonban a 2006-os Tokio Drift mozi hozta el számára, a japán autók és a drift életérzésével ekkor fertőződött meg véglegesen, és el is határozta, hogy a következő autója mindenképpen egy hátsókerekes JDM lesz. Csaknem fél éven át keresgélt a különböző internetes piacok kínálatában, míg tavaly májusban rátalált arra a Nissan S14-esre, melyért egy fárasztó koncertet követően 1400 km-t autózott.
Az autót barátai segítségével az utolsó csavarig átalakította, ami csak létezik, módosításra került benne. A Lancer eladását követően a Silvia a HKS turbó kitjét kapta, az extra lóerúkről e mellett SKYLINE kovácsolt, hűtött dugattyúk, NISMO carbonkuplung, NISMO injektor, NISMO benzinpumpa, NISMO radiatorcap,HKS golyós csapágyas turbo, HKS blow off, APEXI elektronika, APEXI kipufogórendszer, DYNOJET-computer, GREDDY turbo szabályzó, K&N intercooler és K&N szűrő gondoskodnak. Futómű terén EIBACH ültetőrugók, TORSEN diffi és PORSCHE TURBO fékrendszer került felszerelésre, az utasteret pedig RECARO ülések, MOMO kormány, valamint a JBL és a Pioneer installációja dobja fel. Külsőleg a Veilside légterelő szettje teszi az autót egyedivé. A csaknem 400 lovas rizsrakéta azóta is folyamatosan épül, a munkálatok a napokban fejeződtek be, az pedig, hogy mi a végeredmény, a Tuning Show 2008 keretei között is megtekinthető lesz!
Laci ilyen irányú munkásságára az Electronic Arts is felfigyelt, és a Nissant tavaly a Need for Speed PROSTREET hivatalos demóautójának választották. A driftet Laci azonban nem csak a játékban, hanem élőben is gyakorolja: a magyar drifterekkel együtt szorgalmasan jár az edzésekre, csiszolja tudását saját vasával, mely egyúttal a hétköznapi autója is.
Laci elmondása szerint a tuning olyan, akár egy betegség, akit egyszer megfertőz, nem tud szabadulni tőle. Ő sem tud: mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy nemrégiben szert tett egy szépen megépített RX7-esre is, mely természetesen szintén nem sokáig marad ebben az állapotában.
Szezonnyitó rendezvényünkre Laci mindkét autóját elhozza. Természetesen megkérdeztük esetleg énekelni fog-e, hiszen két színpadunk is lesz a standja közvetlen közelében. Nos, válasza szerint nem csak akkor szokott énekelni, ha koncertre hívják. A többi pedig majd kiderül! ;)
X
Jelenleg ezt olvasod: Gáspár Laci autói a Tuning Shown!
max sztem pestre lehetne kicsalni vmi összejövetelre...illegálra meg nem hinném, gondolj bele, megint kijönnének a zsaruk a vácira, aztán Gáspár Laci is, mint híresség benne lenne a kékfényben nem éri meg neki sztem
most mennem kell! örülök,h vannak itt normális userek is,én benne vok bármikor bármiben,nem vagyok magamnak való. ja az oldalam kb.15perces. majd megcsinálom!! na szevasztok,este benézek!!
ahol regisztálsz oldalt vannak szürke megnyomható dolgok, mint az : "autóm adatai" ha rákattintasz ott tudod feltölteni a képeket, meg az adatokat beírni
mostanság sehol semmi hát most nem azért,de gondolod,h oda kimenne? és most nem azért,mert az szar hely lenne,csak teljesen más az életvitele,nem hinném,h "ráérne" ilyesmire
én nem sértődök meh,ha valaki elmondja a véleményét legyen az bármilyen rossz,csak az értelmetlen rasszista dumákat nem értem. amióta ismert próbálok úgy viselkedni,h ne nézzék le mégjobban a c.igány,okat