DragRacing Hungary – Gyorsulási Verseny

Kétségtelenül itt van a nyár vége és ez bizony a Pécs-Pogányi reptéren gyorsulási versenyt jelenti Augusztus 30.-án 8-20 óra között az eddigiektől eltérően, negyed mérföldes – 402 méteres –, igazi amerikai típusú gyorsulási verseny kerül megrendezésre. A benzingőzös versenyen az autósok hét profi, és hat amatőr kategóriában, míg a motorosok tíz kategóriában mérhetik össze gépeiket, és persze képességeiket. Bár a nevezés nyílt, és a helyszínen is egészen tizenhét óráig lehet regisztrálni, az előzetes hírek szerint jelentős külföldi részvételre lehet számítani. Érkeznek versenyzők Romániából, Ausztriából és Szlovákiából, és a hazai „legek” is szép számmal képviseltetik magukat a megmérettetésen. Így Európa leggyorsabb négy- és kétkerekűi közül is megcsodálhatunk párat a reptér aszfaltján. Persze ez senkit ne rémítsen meg, az amatőr versenyre kellő elszántsággal és egy harcias járgánnyal még érdemes benevezni, hiszen a verseny nyitott, minden tizennyolc év feletti versenyző - és a tíz év felettiek egy szülői engedéllyel megtámogatva – bártan nevezhet, itt csak a gyorsaság a lényeg. A profik között itt lesznek a csőrös dragsterek a a turbós hondák az Audik, a Viper és szinte mindenki aki számit ebben a sportban. Erdős Csabi street fighter bemutatóval várja a kedves nézőket. Láthatjuk Magyarország leggyorsabbjait, tuningautóit, hallhatjuk a belőlük áradó őrült zeneszólamokat, a fülsüketítő kipufogó hangokat, és érezhetjük a gumifüst jellegzetes szagát amit a gumimelegítés közben a kerekek ontanak magukból. Napközben, ízelítőt kaphatunk a Tűzoltóság munkájából, akik bemutatják, hogy vészhelyzet esetén miként mentenek életet, oltanak tüzet, valamint a Rendőrség jóvoltából megismerhetjük a rendőrkutyák munkáját, ügyességét. Tehát augusztus utolsó előtti napján egy fergeteges bulinak ad otthont a reptér, mindenkit és így téged is szeretettel várunk. Kapunyitás: 08.00-20.00 Belépő: 2000 Ft/fő (12 év alatt ingyenes) További információ: www.dragracing.hu vagy 06-30-9-430-957. Pécs-Pogány repülőtér megközelíthetősége: GPS : N455921 E0181432 Pécs belvárosából az 58-as számú főúton (Harkány irányába) közelíthető meg. A repülőtér a város határától kb. 6 km-re fekszik az út bal oldalán.
Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
Carstyling.com stand a helyszínen
Hazai rendezvény
Szervező
www.gyorsulas.com
Kezelő(k)
carStyling
Helyszín
Pécs,
Dátum
2008.08.30
Mobil
06 30 9430 957
Web
www.dragracing.hu
Programok
Gyorsulási verseny
Te is részt veszel ezen a rendezvényen?

Iratkozz fel Te is az eseményen megjelenők listájára, vagy nézd meg, ott lesznek-e a haverok!

Miért hasznos kiemelni a rendezvényeket?

Ha szeretnéd, hogy kedvenc autós eseményeid nagyobb reklámot és látogatottságot kapjanak, a kiemelés segítségével tudod az összes rendezvényes oldal jobb szélén, saját bannerrel megjeleníteni őket. A banner a hozzájuk feltöltött fejléc-képből készül automatikusan, a remek lehetőséget pedig a rendezvény SMS útján történő szponzorálásával érheted el.

Az SMS-szponzorálás szabályai

A rovatunkba feltöltött összes esemény egyedi ID-vel látjuk el. Ezt a számjegyekből álló azonosítót alább találod, a szöveges üzenet létrehozásához pedig erre lesz szükséged a későbbiekben. Rendezvényeink közül az öt legtöbb szponzorációval rendelkező kerül a kiemeltek közé.

SMS szolgáltatás átmenetileg szünetel

A kis- és nagybetűk között nincs különbség, viszont nagyon figyelj arra, hogy a kódot a helyes formátumban küldd el, fokozottan érvényes ez az egyes szavak közötti szóközökre! Szintén fontos, hogy az SMS-t szöveges üzenetben küldd el, tehát ne adatként, vagy MMS formátumban. Szponzorációt csak magyar szolgáltató SIM kártyájával ellátott készülékről tudsz küldeni, külföldiről nem.

Az sms díja bruttó 254 Ft minden magyar mobilhálózatból. A szponzoráció beküldésekor válasz-sms-t fogsz kapni amint sikeresen megkaptuk az üzeneted, a kiemelés pedig innentől számítva 5 percen belül életbe lép. Az emelt díjas SMS-ekkel kapcsolatos tudnivalókat ezen az oldalon találod.

Az SMS-szponzorálás működése

A szponzorálás a következő elven működik: minden egyes szponzoráció 3 napig érvényes, és 3 kreditet ér. Egy szponzoráció egy emelt díjas sms árába kerül, és a megadott telefonszámra küldött, megadott formátumú sms (lásd feljebb) segítségével lehet véghezvinni. Egy hirdetésre korlátlan számú szponzoráció adható, ezek mind 3 további kreditet adnak a már meglévőkhöz.

Minden egyes eltelt nappal az egyes hirdetésekre adott kreditek száma is eggyel csökken. Amint minden kredit elfogy, a termék szponzoráltsága megszűnik.

Saját rendezvényed kiemelése esetén a kreditek számáról, valamint szponzoráltság lejártáról saját rendezvényeid listájában, valamint az adott esemény módosításánál tájékozódhatsz. Az első öt, legtöbb kredittel rendelkező rendezvény automatikusan - kiemelve, bannerrel - megjelenik a carstyling.com összes rendezvényes aloldalán megtalálható "Kiemelt rendezvényes" boxban. A kiemelt rendezvények a szponzoráció időtartama alatt tetszőlegesen módosíthatók, ha azonban törlöd, a hirdetéssel együtt a kreditek is elvesznek róla.

Emelt díjas SMS üzemeltető partnerünk:
Netfizetés.hu Kft

Vissza a rendezvényhez
Hozzászólások
Nem létezik ilyen fórum!