A Honda gyári tuningrészlege idén tavaszra ígérte a CR-Z kompresszorral operáló kiadását, az iCF-et. Az új kiadás végül november végére érik be, limitált szériában, Mugen RZ névvel.

A megjelenése óta teljesítményhiánnyal küszködő típushoz számos gyári megoldást meglebegtettek már a cég berkein belül. Ezek egyike volt a végül koncepció szintjén maradt, 200 pacis Mugen RR, melynek technikai megoldásait csak versenycélokra használnak majd fel.

A civil rajongóknak pedig marad a 300 példányos, tavaly télen bejelentett kompresszoros széria, amit ráadásul csak Japánban dobnak piacra.

Az 1.5 literes i-VTEC aggregát a feltöltővel együtt 154 lóerőt, és 185 Nm-t teljesít, ehhez adódik még a 20 lóerő / 78 Nm párossal rendelkező elektromotor tudása. A kombinált végeredmény így 174 paci a korábbi 122 helyett, a 100-as sprint pedig kerek három másodpercet ver az eredeti 9.1-es időre, mellyel már közel járunk a célként megjelölt Type-R-es vezetési élményekhez.

A motorikus opciók mellett, a Mugen verzió új kipufogórendszert, sportosabb futóművet és fékeket kapott, felnik terén pedig 17 colos garnitúra került fel, 205/45-ös Dunlop abroncsokkal.

Az RZ-t külsőleg sem lesz nehéz megkülönböztetni a mezei példányoktól, köszönhetően a Mugen optikai-aerodinamikai opcióinak. A komplett körbe-spoilerszett mellett jókora hátsó szárny, diffúzor, szellőzők, valamint karbon hűtőmaszk kapott helyet a csomagban.

Odabent kéttónusú bőrrel húzott sportülések, karbon borítások, egyedi kormány és váltógomb, töltőnyomás-jelző óra, valamint a példány sorszámát mutató dísztábla jelenti az extrát.

A Mugen RZ-t november 26-tól lehet megvásárolni, minden bizonnyal gyorsan elkapkodják majd.