Bal tükör elvesztése

Éppen elindulunk el Ráktérítőről, de igazítani kell a bal tükrön is, mert az út úgy szétrázta azokat, hogy menet közben olyanok voltunk mint az elefánt a füleivel, folyamatosan legyeztük a tükrökkel a kocsi bódéját. Amikor már meguntuk az homokon az áramvonalas siklást újra kinyomtuk a tükreinket, mint Dumbo a füleit a mesében! Nos, az induláskor a nagy tükör igazgatás közben a bal tükör a kézben marad! Néztünk is nagyot, hoppá, hát ez ennyi volt, így mi lettünk a rally kocsik félfülű Vincent Van Gogh-ja!!!

Az utolsó tankolás a Nyugat-Szaharában

Itt még nagyon olcsó volt az üzemanyag, fél euró alatt volt literje a Gázolajnak! Nem is csoda, hogy az utolsó kutakon a kamionok sorban álltak, mint a szavannásban az állatok az itatónál egy csepp éltető nedűért! Kis szerencsével gyorsan be tudtunk állni egy helyi mércével nézve közepesnek mondható böhöm nagy teherautó mögé, hogy majd végez hip-hop és mi jövünk! Aha, persze, hát ez nem így történt, épp úgy mint minden más itt Afrikában, azaz soha, de soha semmi nem a terv szerint alakul! Az előttünk lévő vasba 2 ezer litert toltak bele, nem hittünk a szemünknek! Ezt persze nem vártuk ki, de mire kifurakodtuk magunkat a sok orbitális szörny-dömper közül, legkevesebb negyed óra is elment! A kutasok minimum úgy néznek ki, mint a Délinél egy homeless, azzal a különbséggel, hogy rogyásig tele vannak a zsebeik minden féle pénzzel és kétlábon járó legális pénzváltoként is működnek a sivatagban! Három valuta között az átváltás a turbános - nem éppen agyon iskolázott - kutasbarátunk gyorsabban számolta át fejben, mint mi ketten a telefonon!

Marocco-Senkiföldje-Mauritánia beléptetés

Ha lett volna nálunk Szanax, akkor fejenként biztos lenyomtunk volna egy levéllel a nap végére! Az agyhúgykő ellen meg úgy sem lehet mit tenni, így legalább megpróbáltuk az idegeinket rendbe tenni az átkelés előtt! Nos, miután leállítottuk a kocsit egy csomó papírral (kocsi és személyes cuccok) be kellett menni egy tyúkól-szerű bungiba! Ki tudja miért, valami lőrésablakon, ami a legmesszebb van mindentől, itt kellett beadni a motyót a palinak, aki éppen egy tálca rizst csócsált. De ahelyett hogy bevenné, elzavar a francba és lázasan folytatja tovább a nagy semmittevést!

Egyszer csak beveszik a cuccot, nagy az öröm, végre sínen vagyunk mint J. Atti! Áhhh, de nem ilyen egyszerű a dolog, most várunk a tömegben, a 37,5 fokban és nagyon hegyezi mindenki a fülét, hogy mikor mondják a nevét erős helyi akcentussal! Ha nem ismered fel a neved első szólításra, akkor nyertél még pár óra várakozást, ami elég nagy szívás! Nekünk ment elsőre is a név felismerése a szólítást követően, behívtak egy - általunk utólag csak vallatónak nevezett - szobába, ahol jó szigorú szemekkel megnéztek minket és a papírokat, majd bedurrantották a pecsétet full izomból oda csűrte a csávó neki, azt hittem átüti az asztalt egy lendülettel!

Ezzel a pecséttel ellátott útlevéllel meg kellett keresni egy másik istálló-szerű bungit, ahol az őr beenged és itt lesz a vámvizsgálat, vagy mi a fene, nem tudjuk máig sem, de ez volt a tippünk! Ami a lényeg, a vámvizsgálat alatt a kocsira még csak rá sem bagózik senki, nem hogy a vámos, vagy a határőr, áhhh, a kutya sem néz rá. A vámolás két lépésben - plusz egy Szanax elpusztításával - zajlik le!

1. lépés: oda kellett ballagni az istálló egyik ajtajához - szerencsésebbeknek ez elsőre megvan - majd beadni rendőrnek, vagy Allah tudja már hogy milyen szervnek az útlevelet, fis-t, forgalmit, marokkói beléptetéskor kapott zöld papírt (nem a fehéret). Emberünk a szobában egy asztalnál ül, azon kívül semmi más nincs benne. Barátságosan mosolyogtunk egymásra, a pali meg szépen beírja az adatokat kézzel egy óriási nagy könyvbe, amit vélhetően saját magának kell megvonalzózni, ha betelik az oldal.

2. lépés: túl vagyunk a vonalzós csávón, most egy másik ajtót kell keresni. Nem tudjuk hogy melyik lesz a jó - rossz ajtón kopogtatni pedig még az álmoskönyv szerint sem jelent jót, hát még a határon - ezért jól megfontoltuk, erősen gondolkodtunk és döntés végül megszületett, oda állunk mi is, ahol a többi birka tátja a száját! Itt csak az volt a feladata mindenkinek, hogy elég feltűnően és illedelmesen ácsorogjon egy helyben a másik lábát minél nagyobb szorgalommal letaposva (nindzsapapucsosok hátrányban), kézben az útlevelével és a rohadtul fontos zöld papírral toporogjon mint akinek vizelhetnékje van! A tolongásba beállva felvettük a látott gyakorlatokat és valamikor, kb. 10-15 perc elteltével - ami a helyi Afrikai terminológia szerint legkevesebb 1 órát jelent - kivette a kézből a papírokat valamelyik, éppen a perzselő nap elől beszédülő formaruhás csávó és eltűnt velük együtt az egyik irodába! Még pár Afrikai perc és hozta is "Bon voyage!"

Ha valaki azt hinné, hogy ezek után lehet menni a kocsihoz és adni a kövér gázt, akkor jelezném, hogy nem, nagyon nem! Lehet menni egy sorompóhoz, ahol két brutális fal között van egy kis udvarka - mint kb. a nagymamié otthon a faluban - és be kell gyűjteni az újabb pecséteket! Még mielőtt ennek nekikezdünk, jöhet be még egy Szanax az arcba!!!

A katonák mindeközben az udvaron sziesztáznak egy fa alatt az árnyékban, úgy néznek ránk, hogy azt nehéz lenne szavakba önteni. A lényeg, hogy csak a munkát látják bennünk és persze a kis ajándékot a zsebbe! Az illetékes tiszthez ide kellett menni, itt is lehetett tovább gyűjteni a D-vitamint a tűző napból, mert nem volt nagyon sem a fa, sem az árnyéka! Itt az adminisztrációt kimerítette egy spirálfüzet, méghozzá egy nagyon-nagyon lassú spirálfüzet! Még egy ilyen lassú spirálfüzet máshol a világon nincs, esküszöm! Minden adatot mindenkiről és még a kocsikról is kézzel, tollal vezetnek fel. Nagy nehezen mi is regisztrálásra kerültünk, hurrá, menjünk vissza a kocsihoz és csapassunk!

Áhhhh, csapatást lehet elfelejteni, mivel a két ország, azaz Marokkó és Mauritánia annyira azért még sem csípik egymást, biztos, ami biztos alapon egy jó széles sávban aknamezőre volt szükségük a kapcsolatukat megerősítendő! Itt nincs aszfalt út, mindenki megy amerre tud, vagy amerre van bátorsága! Nekünk szerencsénk volt, be tudtunk várni egy kamionost, aki látszólag nem első alkalommal jár e vidéken és beálltünk mögéje a kellő távolságot tartva! Egyébként kb. 100 ajróért lehetett volna "gájdot" is bérelni, de az előbbi módszer nekünk jobban tetszett! Úgy pumpált és dolgozott bennünk az adrenalin a gyilkos aknák miatt, mint a kazánkovács kemencéjében a levegővel pumpált parázs!

A kamiont követve szerencsésen megérkeztünk Mauritánia kapujába! Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy itt sem egyszerű a bejutás! Elképesztő a sor, az emberek a kocsik, vagy kamionok árnyékában a földön tüzet raknak és főznek, vagy imádkoznak, esetleg alszanak és a bebocsátási ceremónia végét várják! Látjuk, ami előttünk van, elképzeljük, hogy mi vár ránk és áhhhhhh, kell még egy Szanax, mese nincs, ez durva lesz! A lényeg hogy nincs hideg, most már legalább 38 fok van és nincs árnyék.

Kezdődik a játék, útlevél, kocsi papírok, fis, stb... a kézben és lehet megkezdeni a sétát. A katonaforma emberünk az első épületben félreérthetetlenül hangsúlyozza, hogy neki mennyi dolga van velünk, ezért könnyítsük meg a munkáját ajándékkal! Megtettük, nagyon könnyű lett a munkája, csak pár ajrót kellett letenni és mehettünk tovább bóklászni a határon lévő bódékba. Előre kellett menni jócskán, majd újabb egyenruhás forma, ki tudja, hogy milyen szervtől, újra elő a papírokkal, majd regisztráció a nagy könyvbe! Hála Allahnak meg volt már vonalzózva az aktuális oldal ahová minket is felírt, így azt nekünk már nem kellett kivárni, míg újra húzza!

Ez talán a rendőrség lehetett, a fene sem tudja, de hát mindegy is! Itt végeztünk, tovább kell menni egy kellően előkelő fabódéhoz, ami kb 20 méter előre, ennyi, nem több! Ebben az újabb, előkelő fabódéban papírokat kell leadni, Szanax elővéve, mehet az arcba, gyerünk, csináljuk, menni fog ez! Nagy sorban állás, toporgás, majd egyszer csak bejut az ember és esküt tesz a bent lévő kedves embernek, hogy vámhatóság engedélye nélkül nem adja el a kocsit! Persze, erre mindenki, így mi is megesküdtünk! A feszültség oldására mindig jó legurítani egy sört, de itt legalább kettő kellett fejenként! Szükségünk is volt rá! Itt is a lényeg ugyanaz volt mint korábban, az aknamező túloldalán, hogy be kell állni a sorokba, végig kell állni 7-8 ilyet és ha minden rendben ment akkor 6-7 óra múlva átjutott az ember a határokon. Közben pedig meg kell őriznie az embernek a humorát és a jókedvét, mert méregből és idegből itt emberfia nem jut át, ezt megmondta Gandalf is Gouzul hídján a nagy tüzes szörnynek!

Itt is rendben végeztünk minden sorral, sikeresen megkönnyítettük a szervek munkáit úgy, mint ők minket pár ajróval és nyíltak a kapuk! A kocsit persze vámos itt sem nézte meg, de más senki sem, a barátságot pedig sok mosollyal és apró ajrókkal mélyítettük! Túl vagyunk mindenen, jöhet a holdbéli kietlen pusztaság meghódítása az útszéli dögökkel, állat-tetemekkel!

Budapest-Bamako. Ki ne gondolkozott volna még el, milyen lehet csak magadra számítva két hetet csapatni a sivatagban? Nos, mi rendesen bevállaltuk! Az előzményekről itt olvashatsz!