Éjszaka az Atlasz-hegységben

A városból kiérve be is durrantottuk a Rudi-művek korporésön by Szabó nagyot villantó extra refijeit! Olyan fényünk volt, hogy leolvasztottunk vele mindent, ami a csóvájába került! Kb 2.000 magasan is járhattunk, a kocsi és a váltó is jól bírta! Igazi teszt volt ez a váltónak, amin rendben át is ment (meg kell jegyezni hogy itt még nem kis stresszben ültünk emiatt).

Pár helyen megálltunk, ahol lehetett. Semmi forgalom, óriási a csend és az égen a csillagok olyan fényben ragyogtak le ránk, ahogy azt még eddig soha nen tapasztaltuk, szikrázó fehér fénnyel! Sokat nem lehetett a kocsin kívül lenni, mert félelmetes is volt no meg persze rettenetesen hideg! Az Atlasz a vártnál sokkal jobb arcát mutatta meg, mint amire számítottunk, jól teljesíthető szakasznak bizonyult az éjjel, viszont tele volt beláthatatlan szűk kanyarokkal! Ami viszont biztos, hogy ez a nappali forgalomban kész életveszély lett volna az eddigi tapsztalataink alapján!

Talán a legjobb illusztráció a "nagy büdös semmi" kifejezés mellé

Napfelkelte a sivatagban

Hajnalban már kiértünk a hegyek közül, szépen haladunk az úton, mind a ketten fáradtan, álmos tekintettel bambán nézünk magunk elé, amikor egyszercsak váratlanul elfogyott alattunk az út. Olyan volt, ami ez után következett, amire rémálmaimban sem akarok többet emlékezni. A felület egy reszelőére emlékeztetett, amin folyamatosan nagy keresztbordák voltak! Azt hittük, a fogunk is kiesik a helyéről, nem hogy a tömés..! Majd elfogyott ez az "út" is és a szélkakas minden irányában keréknyomok haladnak tovább, csak egy durva kavicsos nyomsáv jelezte a vélhető továbbhaladás irányát. Elindultunk egy általunk szimpatius kis nyomon és úgy lavíroztunk a kősivatagban, ahogy az változott és az úticélunk felé legközelebb vitt. Aztán egyszer csak a sziklák mögül felsejlett a nap és annak ereje is megérkezett vele együtt.

Az első rázós szakasz

Abban bíztunk, hogy ennek az isten adta reszelős, köves, sziklás szakasznak pár kilométer múlva vége is lesz, de nem! A helyzet csak egyre rosszabb lett, már olyan kitérőket tettünk és akkorákat kígyoztunk, hogy az utunknak a célig tartó már csak alig 1,5 órásra tervezett menetideje helyett kb. 4 órát csámborogtunk a nagy büdös semmiben! Csak abból tudtuk biztosan, hogy nem vagyunk egyedül a környéken, mert több irányból is nagy porcsomók cikáztak ide-oda, épp úgy, mint mi. El tudom képzelni azt is, hogy a helyik pontosan tudják, hogy melyik kavicsnál és melyik keréknyomnál mikor hol kell elfordulni, attól függően hová akarsz menni.

Majd hirtelen az egyik porcsomó előtt kibukkant egy terepjáró morcos orra, amin Budapest-Bamakós matrica volt! Gyorsan kaptunk a rádiók után, hogy hallanak-e minket és igen! Megtaláltuk a csapatokat egy táborban Merzuga-tól kb 20 km-re a sivatagban! Már többen elindultak és másokat is hallottunk, illetve mások is hallottak minket, aminek mi is és a többiek is nagyon örültek!

Budapest-Bamako. Ki ne gondolkozott volna még el, milyen lehet csak magadra számítva két hetet csapatni a sivatagban? Nos, mi rendesen bevállaltuk! Az előzményekről itt olvashatsz!