Eleged van a sok kérdésből, árulod az autód, vagy csak megkönnyítenéd az autó szépségverseny zsűrijének dolgát a találkozókon? Mentsd le képként az autód oldalára vezető QR-kódot, amit például matricára nyomtatva bárhol elhelyezhetsz autódon, vagy kiegészítheted vele az adatlapod kiállításokon.
1870-ben Yataro Iwasaki, egy japán rizskereskedő család gyermeke Tsukumo Shokai néven létrehozta saját kereskedőcégét, amelyhez három hajó is tartozott. 1875-ben Iwasaki új nevet adott cégének: Mitsubishi Gőzhajó Társaság. A családi címer három gyémántja, valamint egy baráti család három tölgylevelet ábrázoló címeréből alakult ki az embléma. „Mitsu” jelentése magyarul három, a „bishi” pedig a gyémánt japán elnevezése. A mai Mitsubishi-embléma 1914 óta változatlan. 1917-ben a Mitsubishi-birodalom hajói után megszületett az első sorozatban gyártott japán személyautó, a Mitsubishi A-modell. A hétüléses, favázas autóba 2,8 literes, négyhengeres, 35 lóerős benzinmotor került. Egy évvel később bemutatták a cég első teherautóját (T-1), 1920-ban elkészült az első Mitsubishi gőzmozdony, 1921-ben pedig levegőbe emelkedett a gyár első repülőgépe. 1933-ban a Mitsubishi bemutatta a világ első búvárhajóját, amely 1000 méteres mélységbe tudott leereszkedni. A ma több mint negyven óriásvállalatból álló Mitsubishi-csoport a világ egyik legnagyobb és legkiterjedtebb ipari konszernje. Ezek között szerepel az 1970-ben önállóvá vált Mitsubishi Motors Corporation éppúgy, mint a szórakoztató-elektronikával, telekommunikációval, számítástechnikával foglalkozó Mitsubishi Electric, vagy a fényképezőgépeiről ismert Nikon. Kevesen tudják például azt is, hogy a világ egyik legnagyobb bankját a Mitsubishi tudhatja magáénak, és hogy Japán egyik legnépszerűbb söre, a Kirin is a Mitsubishi-konszern terméke. A Mitsubishi Motors Corporation mérnökei az elmúlt három évtizedben hihetetlen tempót diktálnak a fejlesztésben. Kifinomult motortechnika, többszelepes vezérlés, előbb mechanikus majd elektronikus befecskendezés, közvetlen benzinbefecskendezés (GDI-technológia), összkerék-meghajtás és összkerék-kormányzás, elektronikus motor- és futómű-felügyeleti rendszer, nem utolsó sorban magas szintű biztonsági és környezetvédelmi megoldások jelzik: A Mitsubishi a világ élvonalába tartozó autók gyártása mellett kötelezte el magát.
Hali hát igen ismerös a dolog én tavaly cseréltem középsö csövet, egy hónapja meg a rezgéscsillapitot. Nekem is a katalizátor mindkét végéböl furni kellet a csavart, de mostmár könyebben szerelhetö ha valmi gáz van Sok szerencsét hozá
Hali az úgy áll össze hogy van a hatyú nyak egyben van a rezgés csillapitoval aztán a katalizátor és arra van csavarral rögzitve a középsö csö amire hátul megint külön csatlakozik a hátsó dob. A középsö csövet külön fügetlenül tudod cserélni! Remélem tudtam segiteni
Megtaláltad egy ismerős user autóját, vagy csak ajánlanád neki a képet? Az alábbi űrlap segítségével elküldheted neki, ő pedig könnyedén fel tudja venni a saját adatlapjára.