Hogy hol kezdtem?

 

Nem is olyan rég (vagy csak úgy érzem?) a párom lepett meg egy Hertz DSK 165-ös hangszórószettel születésnapomra, mert tudta, hogy annak a hangja nagyon tetszett a demofalban, és hosszú ideje szemezek vele, csak - kapaszkodjatok, ez a mai rendszerem ismeretében több, mint megmosolyogtató - sajnáltam rá 20 darab ezrest kiadni....

 

De végre-valahára megvolt, így nagy örömmel nekiestem a Toyotának. Szétkaptam az ajtókat, mint majom a zsebórát, és szembesültem az autóhifisek első problémájával: ehhez bizony kiemelőkeretet kell gyártani.

Nem ott vannak a felfogatási pontok, mint a gyári hangszórókéi, és jól látszott, hogy a gyári hangszórók gombelemnyi mágnesei helyén nem fog elférni a DSK méretes - de egyébként szabvány - kosara.

Ez volt talán az a pont, amikor megindult a lavina. Ha akkor ezzel minden rendben lett volna, azt hiszem, azóta sem indultam volna tovább. De persze nem volt....

Nagy nehezen, kezdetleges szerszámokkal, és mintegy kétnapi szerelgetéssel, rajzolással, fúrás-faragással ragasztással OSB lapból kiemelőkeretet gyártottam, és végre beraktam álmaim hangszóróját.... ami persze nem hozta a kívánt hatást. Nemhogy a kívántat, hanem nagyjából semmilyet sem...

 

Az eredeti felállással is az volt leginkább a gondom, hogy nem volt mélytartománya: az álló autóban még csak-csak szólt, de mihelyt beindítottam az amúgy elég csendes benzinmotort, az is elmúlt (mi lett volna, ha dízelem van...?). Dinamikáról, felbontásról színpadképről inkább ne is beszéljünk... Egy szó, mint száz, a kis Toyota hangrendszere nagy visszalépés volt az előd Golféhoz képest (Blaupunkt fej, CD-tár, két bazinagy Blaupunkt freeair a kalaptartóban, két kis 8 cm-s nünüke elöl a műszerfalban... igazi tanyatuning volt, mai szemmel. Ha jobban belegondolok, a lavina talán már korábban megindult volna, csak nem volt hozzá hó... :o) ). És még ezen az alap hangrendszeren is sikerült rontani. Hogy hogyan?

Hát úgy, hogy a gyári alkatrészek egymáshoz voltak tervezve. Hártyavékony papír membrán, közepén a "magassugárzó" papírtölcsérrel, mindezt gombelemnyi mágnesek mozgatták - nem kellett hozzá szinte semekkora teljesítmény, hogy ez mozgásba "lendüljön".  A szerencsétlen Hertz pedig hiába volt az érzékenyebb hangszórók közül való, a gyári fej fing a fürdőben kategória volt, egyszerűen nem mozgatta meg az új hangszórókat. Magas tartomány még csak-csak volt, de alja még annyi sem, mint a gyárinak.

Nem volt mese, fejet kellett venni. Majd' elfelejtettem, az eredeti felállás kazettás volt, amihez addig FM transmittert használtam, ha untam a szalagokat, ezért adott volt, hogy CD-s fejet kell vadásznom, de ha már, akkor valami olyat, amit a későbbiekben esetleg bővíteni is tudok, azaz szempont volt, hogy legyen rajta vonalszintű kimenet.

Gyakorlatilag nulla tudással, és még annál is kevesebb tapasztalattal indultam tehát neki a dolognak, a két elsődleges szempont a minél jobb, minél kiegyensúlyozottabb hangzás, és a későbbi bővíthetőség volt. Kábé annyi fogalmam volt az autóhifiről akkor, mint bárkinek, aki egy Media Marktba beszédül az utcáról, azaz nagyjából semmi. Szerencsére éppen abban az időben futottam össze valakivel, aki mint kiderült, járatos a témában. Igen szerencsés véletlen volt ez, hogy egy kezdő olyan valakit találjon, aki jó fülű, jó ízlésű, járatos a (nemcsak az autó)hifi világában, kellőképpen kritikus, és az elmúlt tíz év szinte összes autóhifis, és jelentős mennyiségű szobai elektronikája megforduljon nála (nem vicc!!!) a műanyag gagyitól a többszázezres, akár milliós komoly darabokig...

 

Szóval őt kérdeztem meg, persze kezdők szokásához híven nagyjából nulla utána járással, mit válasszak, és azt is hol máshol, mint az elektronikai nagyáruház zajos eladóterében, a polc előtt állva.... Annyit azért tudtam, mert olvasgattam utána, hogy Pioneer mint olyan jó márka, az Alpine meg pláne. Vagy fordítva, ez ízlés kérdése...

 

Kérdeztem, hogy akkor mi legyen, Pioneer, vagy Alpine, erre egészen meglepő választ adott: ha a kettő közül lehet választani, akkor legyen inkább Sony. Igen, az a márka, amit szinte mindenki másodvonalbeli terméknek tekint az autóhifi világában. Az utóbbi időben kezdek rájönni, mennyire igaza volt, és ezt jórészt a saját bőrömön tapasztalom meg. De nem is lenne igazi tapasztalat, ha megfogadtam volna a jótanácsot és ennek megfelelően választok már az elején.... :o)

 

Szóval vissztérve a demofalhoz az éppen aktuális kínálattal szemezgetve a 40.000.- Ft-os értékhatáron belül maradva végül két típusra sikerült szűkítenem a szóba jöhető darabokat. Persze egyik sem Sony volt, és naná, hogy az egyik kilógott az értékhatárból....

Végül Alpine lett a kiválasztott, mégpedig egy CDA-9856R típusú modell. A másik induló egy Pioneer DEH-P6900IB volt. És hogy végül mi győzött meg? A párom, aki saját bevallása szerint botfülű. Ahogy hallgattuk ott a zajban, a demofalban a kommersz SAL hangszórókon keresztül, még ott is ordított, hogy az Alpine mennyivel precízebb, pontosabb, levegősebb. A Pioneernak dögösebb, zsírosabb mélyei voltak, viszont elkent volt a hangzása, kicsit mismásolós. És úgy voltam vele, hogy ha már a párom is hallja, hogy az Alpine mennyivel jobb, akkor ráteszem a többletet... Utólag kiderült, hogy a választott darab listaára 97 ezer, és azért volt ennyire leárazva, mert eredeti áron a kutya se szagolt oda. Az eladó szerint a fej akkor két éve nap mint nap ment a demofalban, nézegették, taperolták, mégis karcmentes volt. Ezzel szemben a pár hónapos Pioneeron már látszottak a hajszálkarcok, amiket a portörlés során a törlőrongy okozott, úgyhogy úgy tűnt (és később be is bizonyosodott), hogy a két márka tartósságban, strapabírásban messze nem áll azonos szinten, ráadásul a Pioneeron egyszerűen nem lehetett nullára redukálni a vizuális környezetszennyezést, valami kis bizbasznak félpercenként feltétlenül ugrálni kellett a képernyőn...

 

Szóval volt már egy általam jónak minősített hangszórószettem, és egy ugyancsak jónak megismert fejegységem. Nagyon sokáig ez a fej volt meg nekem, nagy megelégedéssel használtam, mert kellően visszafogott volt külsőre, és mert nem ismertem ennél jobbat. Csak később, egy meglepő, ám annál tanulságosabb tapasztalat nyomán cseréltem le végül, de erről majd később. Egyelőre ott tartunk, hogy boldog és elégedett vagyok, mert van egy visszafogott kinézetű, jó dizájnú készülékem, ami nem műanyagdarabnak néz ki, és lehet rá építeni. És hogy milyen volt a hangja? Akkori szemmel, a gyári rendszer után saját végfokát használva is több volt, mint kielégítő.

 

És mai szemmel? Azt hiszem, elég, ha azt mondom, hogy már nem azt használom... :o)