A bevezetés után úgy hiszem, hogy végre nagyjából sikerült összerendeznem a gondolataimat, és ezúttal kicsit bővebben kifejteném a tapasztalataimat a Nürnbergi kiruccanásunkról.
Idő közben az EMMA is feltette az eredményeket és elég meglepő dolgoakat is láttam. Mivel az utolsó napon amikoris az eredményhirdetés történt nem voltunk ott ezért megdöbbentett néhány eredmény. Több versenyző is panaszkodott arra, hogy hiába jó az autója, a bírók autóival nehéz versenyezni, mert egymásnak
rendre felfele kerekítik a pontokat és szinte minden kategóriában egy-egy más kategóriát bíráló ember autója győzedelmeskedett. Annak örülök, hogy szinte mindegyik kategória bajnok illetve dobogós autói közül sikerült megfülelni. Voltak óriási csalódások, de voltak rendes hanyatteséses meglepetések is.

A verseny első perceiben sikerült leszűrni, hogy messze nem egy költségvetésből gazdálkodik a magyar hifista és az "európai". Más nagyságrendek állnak rendelkezésre mind autó, mind pedig a hifi komponensek szegmensében. Sokféle megvilágítását lehetett az autohifinek felfedezni, én elsősorban a minőségi autókra koncentráltam, de az SPL járműveket is alaposan szemügyrevettem.

Az SPL verseny az EMMA esetében némileg eltér a nálunk megszokott tendenciától. A kategória besorolása nem erősítő teljesítmény alapján, hanem mélynyomó méret illetve darabszám alapján kerül elbírálásra. Maga a mérés zenei track-ekkel történik, ezeket a megfelelő felkészülés érdekében előre publikálták. A rendszernek teljes tartományban kell hogy megszólaljon, viszont a mérés 80Hz-ig történik csak. Term-Lab helyett a GroundZero mérőrendszerét használják, a vezetőülésben, kvázi fejmagasságba állítva. Véleményem szerint borzalmas a mérő lemez, mind zeneileg, mind pedig jelszintet tekintve. Minden évben rendre 2-3 dB-lel kisebb jelszintű lemezt adnak, nem értem én hogy mire jó ez. A legtöbb versenyző normál, hétköznapi utcai autókkal érkezett, különbség mindössze az volt, hogy a láda portolása más volt mint utcára. Márkákban rendre GroundZero, DigitalDesigns, ESX és Hifonics köszönt vissza. Ezen felül volt még B2, Kicker, Steg, ADS, TruTechnology és BRAX is. DLD-nek CZ audionak nyoma sem volt, kérdésemre rendre a "Keine Ahnunng" választ kaptam, vagyis fogalmuk sincs hogy mi az. Zajcsillapításban STP, SilentCoat, illetve a különböző gyártók kenhető pasztái. Alapvetően a versenyzők nagyon közvetlenek voltak, készségesen válaszoltak a kérdéseimre, örömmel mutogatták autóikat. Ez alól egyedül az orosz versenyzők képeztek kivételt, mert ők mindent szigorú hadititokként kezelve elzárkózva megtartottak maguknak. Csoda hogy fotózni engedtek egyáltalán, bár volt amelyik azt sem.

Az SQ autók illetve a gazdáik teljesen más világ, másképpen őrültek. Nagyrészt a "hifi mindenekelőtt" szemléletmód vezérli őket, teljesen alárendelve az autót a zenének. Voltak akik az autójuk gyári struktúra jellegét megőrizve használják az autókat, de azért azokban is volt néhány gyöngyszem. Különös figyelmet szenteltem pár dolognak és volt néhány kérdés amit kivétel nélkül megkérdeztem mindenkitől, mert érdekelt a tendencia.

Az első a zajcsillapítás. Azt kell mondjam, hogy 90%-ban STP (Standardplast) volt a válasz. Páran használtak SilentCoat-ot, Brax noisekillert, illetve egy helyről kaptam egyedül Dynamat-os választ. Azt hiszem ehhez nem kell többet hozzáfűznöm.

Másik kérdésem az a kábelezésre irányult. Milyen kábelek, miért, miket próbált ezen felül. Jelkábelek tekintetében Inakustik, Tchernov Audio, DLS és nagyon sok helyen egyedi kábelek. Viszont ami közös volt, szinte kivétel nélkül a tiszta rézkábeleket preferálják. Hangszórókábelben már kicsit más helyzet, arra ugyanis minden autóban szükség van. Legtöbbet talán a Kimber különböző kábeleiből láttam illetve a Tchernov Audio kábeleiből. Itt érdemes megjegyezem, hogy néhányan nem voltak hajlandóak elmondani hogy milyen kábeleket használak, de ez elenyésző. Nos a leg változatosabb válaszokat a hangszórók paneljára vonatkozóan kaptam. Elsősorban a középsugárzók elhelyezésének és annak dobozával kapcsolatban. EMMA
szabályok nagyon szigorúan veszik a jármű mindennapos használhatóságát és azt, hogy ne zavarják a hangszórók a kilátást. 3utas rendszerek esetében akinek volt rá lehetősége úgy elhelyezni, hogy ülésirányba forgatva használja őket, az úgy tette, akinek nem, annál rendre műszerfalról felele nézett vagy A
oszlopban egymással szemben. Viszont ami meglepőbb volt, hogy 80-90%-ban Free-air használják a hangszórókat, nem pedig dobozban. Természetesen ez alatt a középsugárzókat értem 3 útnál. Nem így a mélyközepeknél. Lehetőség szerint mindenki különböző méretű és formájú zárt vagy reflex dobozban használta a
hangszórókat, belül csillapítva, már-már beton szilárdságú panelekben.
Milyen rendszerek voltak? ODR hátán ODR, F1 status, genesis, BRAX, DLS. Pár évvel ezelőtt sokkal szélesebb volt a paletta, jóval több márka volt, nem volt ennyire pioneer dominancia. Fejegységek között talán 2 P99RS-t találtam, 1 DEX-P9-et, több mind kivétel nélkül RS-D7 volt. Nem gondoltam volna. Egyetlen HX-D2-t találtam, pár helyen F1 Status, és vége. Ennyi. Semmi más nem volt!!! Elképesztő.
Erősítőben is ODR hegyek, RS-A9, RS-A7, PRS-A99, illetve BRAX Matrix X4. Úgymond régi Graphic Edition-ök nem voltak, mindenhol a legújabb csúcserősítő köszönt vissza. Amiből még dunát lehetett volna rekeszteni azok a Gensis-ek: Dual Mono, DM Extreme, A class illetve a nagy "FullTube" genesis. Borzasztó összértékű rendszereket láthattunk. A bajnokok között voltak különcök is azért. Volt aki nagyon magas pontkülönbséggel nyerte a kategóriáját egy Citroen C4 picassoval, ő McIntosh erősítőkkel versenyzett, de nyertek kategóriát Mosconi 100.4+200.2-vel is és Mosconi A-class+Zero3 párosítással is.

Hangszóróban abszolút Pioneer és ScanSpeak dominancia. ODR szett mindenütt, illetve ScanSpeak revelatorok különböző nevek alatt mint pl F1 Status, Xetec. Itt-ott microprecision, abból is kizárólag Z széria, svédek egy maroknyi csapata DLS-sel nyomult és megint vége a történetnek. Elképzelésem sincs, hogy hova tűntek ajó öreg Focal-ok, Ciare-k, Morel-ek, AudioSystem-ek, Dynaudiok, de nem voltak. Focalból 2 helyen a berylium 3colos középsugárzója visszaköszönt, de semmi több. Mélynyomóban ODR és Aliante dominancia. Azt hiszem az előzőekben leírtak alapján az ODR nem meglepő, az Aliante pedig örök klasszikus. Nem véletlenül avilág legjobb hangú mélyeként tartják számon a mai napig.

Alig ültem 10 perce géphez, de gyorsan telnek a sorok, ezért úgy döntöttem, hogy 3. része is lesz a beszámolómnak, mert sok, a versenyzők számára fontosnakvélt információt szeretnék még leírni.

Szóval folytatás következik a 3. részben.......

KATTINTS IDE A BEJEGYZÉSHEZ TARTOZÓ GALÉRIA MEGTEKINTÉSÉHEZ!