HellaFlush Style

Témakör: Tuning
aktuális téma
HellaFlush Style
OFFSET IS EVERYTHING

Mint annyi minden más ebben a világban, eredetileg a HellaFlush is csak poénnak indult, melynek létrejöttéhez több személy is kötődik.

Az egész azzal kezdődött, hogy Amerika csodás szigetén Hawaiin pár gyerek, – köztük a kis Rod Chong – elkezdte átalakítani a játékautóját. A Maisto 1:18-as modelljükből kivették a rugókat, amitől az már gurulni sem tudott. A látvány magáért beszélt. Teltek az évek, azóta a gyerekek felnőttek, de az autók szeretete és a barátság megmaradt.

Maga a kifejezés azonban váratott magára egészen 2003-ig. Miközben Chongék a pályán drift autóiknak határait keresgélték, egyikük (Jerry) az átalakítás utáni látványra csak egy mondattal reagált: Dude…that #&@’s Hellaflush!. Így ez a találó kifejezés, ami a lélegzetelállító, vagány látványra utalt, megmaradt. Mint mondták, ez nem hatott az újdonság erejével akkoriban, ugyanis láttak hasonló autókat egyes Európából és Japánból rendelt tuning- és, driftmagazinokban, de a kifejezést mégis úgy érezték, hogy az általuk akkor épített autókra pontosan illett.

Többféle, – szám szerint négy – „Flush” típust csináltak, mégpedig: Flush, Mexi, Tucked és Hella – időközben megjelent a Hella radikálisabb változata, a Hellafail. Ismerték a negatív dőlésszöget, az ültetést, mint mindenki más. Akkor azonban megszületett valami új életérzés, és végre volt 1 kifejezés, 1 név ami mindezt megtestesíti, és ezeket az autókat 1 közös gyűjtőnév alatt egyesíti.

_______________________________________________________________________________

Eléggé sok vason fellelhető a gazdag matricázás, és újabban a japán drift ágazatból átvették a törött lökhárító kötözését is, úgyhogy nincs javítás, csupán jön a jó öreg fúró és a gyorskötegelő. A tévhitek elkerülése végett a robbantott gumikat nem a németek találták ki. A ’70-es években azt sem tudták mi az. Mint annyi minden, ez is a sokak által – főleg itthon – igénytelennek tartott japán bosozoku style szüleménye.

_______________________________________________________________________________

A HellaFlush népszerűségéről csak annyit, hogy a belgáknál nincs is olyan autós oldal, ahol ne lenne szó róla, németeknél szintén. Nyugattól Keletig minden országban megtalálható. Igen rövid idő alatt kinőtte magát.

A Hellaflush, lényegében japán Drift gépek átalakításával indult, azonban nincs márka kikötés, így gyakorlatilag bármilyen márkájú autó készülhet ebben a stílusban.

A hellaflush elsősorban a kerék és a kasztni egymáshoz való viszonyára koncentrál, valamint a különböző hellaflushon belüli stílusirányzatoknál ebből adódóan a hasmagasság is fontos.

Konkrétan a kifejezés, hogy offset is everything nagyjából annyit tesz, hogy "offset a minden", de mondhatnánk úgy is, hogy "et mindenek felett". Azt hiszem ezzel el is mondtunk mindent!

A hellaflusht egyébként gyakorta összekeverik a jdm stílussal, ami nem is annyira meglepő, mivel sokszor a 2 stílus fedi egymást, így leginkább amint már mondtam a kerekek helyzetéről jelenthetjük ki egyértelműen, h mi a tényállás. Persze nyílván vannak gépek amik, mind a két stílusba beleillenek, de ez már csak ilyen játék.


Most pedig a FLUSH irányzatokról bővebben!



Végül akiknek volt türelme mindezt végigolvasni, azoknak még 1 képpel foglalnám össze a leírtakat bízva abban, hogy ez világossá teszi a lényeget.

http://i284.photobucket.com/albums/
ll30/captainsperry/user1706_pic1356_1272695982-copy.jpg


Remélem sikerült 1 egész korrekt leírást összehoznom, összeszednem, és így már mindenki érti amit kell!Legalábbis nagyjábólJó szórakozást!

Dávid_
Több megjelenítése
Kevesebb megjelenítése
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
D
#5551
2013. március 09. 01:21
Dávid_
#5550
2013. március 04. 06:32
Háát végülis nem szentségtörlés...de akkor az autón is meg kéne jelennie valamennyire a színek s.tem...finom csíkban vagy ilyesmi...meg lehet, h akkor fordítva jobb lenne, h a perem fehér nem?

Mondjuk, ha engem kérdezel én biztos maradnék a polír peremnél
pop
#5547
2013. február 27. 23:37
Ja, persze, most elsőre asszem fehér lesz, csak mondjuk ha más színt kap a kocsi, akkor lehet a csillag is változni fog. Mi lenne, ha a perem nem polír lenne, hanem vmi ütős szín? Vagy az már szentségtörés?
D
#5546
2013. február 27. 15:15
D
#5545
2013. február 27. 15:15
D
#5544
2013. február 27. 15:15
Dávid_
#5543
2013. február 27. 15:14
Hát te...ezt most nem tudom megmondom őszíntén...biztos ki lehet venni, de én biztos ami biztos gumizás előtt oldanám meg a festegetést.. Sz.tem válassz 1 olyan színt először, ami tuti bejön neked is, aztán nagyot nem tévedhetsz...ha meg később variálni akarsz akkor legalább lesz mit csinálnod..
pop
#5538
2013. február 24. 12:05
pop
#5537
2013. február 24. 12:04
Köszi, jah, ezek a a klasszikus színek. Ugye most szerelhetőre csinálom. Szted ha fel lesz gumizva, akkor ki tudom venni a csillagot a peremből, hogyha át akarom színezni?
D
#5536
2013. február 23. 23:43
D
#5535
2013. február 23. 23:42
D
#5534
2013. február 23. 23:33
Ha Te is hozzá szeretnél szólni, jelentkezz be!
10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
Összesen 5833 találat 292 oldalon