Első pillanatra úgy tűnik, hogy egy szép állapotú 911-et látunk a képen, de persze a szakavatott szemeknek egyből feltűnik, hogy ez nem az, aminek látszik! A RUF SCR ugyanis egy teljesen új autó, kívül-belül egyaránt. Bár a forma nagyon hasonló, de ez egy teljesen egyedi alapokon nyugvó fejlesztés, ami már a második ilyen autója a RUF-nak. Ez a kocsi ugyanarra az alapra épült, mint a tavalyi Genfi Autószalonon bemutatott, RUF CTR. A karbon "monocoque" vázszerkezetet komplett csövezés erősíti, így sokkal merevebb lesz az egész. Erre illeszkednek a különböző karosszéria elemek, amik ugyan hasonlítanak a Porsche legendás modelljére, de teljesen saját gyártású darabok. A házon belül fejlesztett 4 literes, vízhűtéses 6 hengeres boxermotor 510 lóerős és 470 Nm nyomatékot présel ki magából, amihez 6 sebességes váltó csatlakozik és a hátsó kerekeket hajtja, és a mutató meg sem áll 320 km/h-ig. Azonban ha nem az autópályán akarunk száguldozni, hanem a kanyargós szerpentineket vesszük célba, akkor is kellemes élmény lehet az autózás, köszönhetően a remek futóműnek és az 1250 kg-os önsúlynak. Jelenleg az Egyesült Államok meghódítása van folyamatban, amihez az engedélyekre várnak. Az autó ára 800.000 dollár lesz elméletileg. Ezért viszont kapunk egy olyan gépet, aminek ismerős a formája, mégis valami egészen más lapul a kaszni alatt! 





 

 

Forrás: Super Street